Vágólapra másolva!
Berki Krisztián aranyérmes lett szombaton a rotterdami tornász-világbajnokság lólengés-döntőjében.

A magyar versenyző - aki legerősebb szerén eddig négyszer nyert Európa-bajnokságot, és kétszer volt vb-ezüstérmes - ezzel pályafutása csúcsára ért fel. Berki a selejtezőben a legmagasabb pontszámot kapta, és a sorsolás szeszélye folytán a fináléban az esélyesek közül őt szólították elsőként.

Ezúttal csak egy kis hibája volt, de így is kiugróan magas, 15.833 pontot kapott. A riválisok közül a brit Louis Smith megközelítette őt, ám így sem tudta befogni (15.733). Az ausztrál Prashanth Sellathuraitól lehetett még tartani, ám ő is elmaradt legjobbjától, és gyakorlata közel sem volt olyan anyagerős és látványos, mint Berkié, így aztán végül a magyar tornász nyakába akasztották az aranyérmet.

Berki sikerével olyan magyar lólengés-nagyságok közé emelkedett, mint például Magyar Zoltán, Borkai Zsolt, Sivadó János, Guczoghy György és Pelle István.

"Nagyon örülök, hogy végre a világ tetejére értem. Egyelőre még nem is tudom felfogni, hogy sikerült. Azt hiszem, ma életem legjobb formájában voltam, már a bemelegítésnél tudtam, hogy minden rendben lesz" - mondta Berki. "Végig nyugodt voltam, egyáltalán nem voltam ideges, és a szokások szerint a gyomromat sem terheltem meg, csak egy könnyű reggelit fogyasztottam, mivel sokkal jobban szeretek üres hassal versenyezni. Az idei teljes felkészülésünk nagyon jól sikerült, nagyon köszönök mindent edzőmnek, a gyúrónknak, Haraszti Lászlónak, aki ma is energiaátvitellel segített, a családomnak, a páromnak és még sok mindenkinek, leginkább a szurkolóknak. Most itt az örömünnep, néha még az örömkönnyek is előjönnek, úgy gondolom, igazából majd akkor fogom fel vb-győzelmemet, ha hazamentem, és egy kicsit lepihentem".

"Egyelőre alig találom a szavakat, nagyon-nagyon örülök. Fantasztikus, amit Krisztián elért, én már a bemelegítésnél, az első fogásnál láttam, hogy ma nagyon jó állapotban van. Már akkor éreztem, hogy meglesz ez az arany, hiszen sok-sok éve készültünk erre. Szerintem idén sikerült a legjobban a felkészülés, mind fizikálisan, mind mentálisan, ennek köszönhető most a siker" - mondta Kovács István férfi vezetőedző.

"Nagyon nagy dolog Krisztián aranyérme a magyar tornasportnak, utoljára 2002-ben Csollány Szilveszter nyert világbajnokságot. Ha jól számolok, ez sportágunk 10. vb-aranya. Lólengésben egyébként több, mint 20 éve nem volt vb-aranyunk!" - mondta Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára.

Szerenkénti döntők, lólengés:
1. BERKI KRISZTIÁN 15.833 pont
2. Louis Smith (Nagy-Britannia) 15.733
3. Prashanth Sellathurai (Ausztrália) 15.566