Társoldalunk:

Kubatov: Egy év múlva nulla forintja lesz az FTC-nek

Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnökségi tagja szerint katasztrofális az egyesület jelenlegi gazdálkodása, és ha mindez így marad, egy év alatt teljesen elfogy majd az FTC pénze.

A Fidesz országos pártigazgatója erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt pénteken. Kubatov szerint a klub két és fél évvel ezelőtt eladta a labdarúgócsapatot, körülbelül 600 millió forintot kapott, ebből most 179 millió forint van még, ezt figyelembe véve egy év múlva nulla forint lesz a klubban.

"Rend kell, a rend után teljesítmény és a teljesítmény után megérkezik a pénz is. A Ferencvárosnál pont a legelső hiányzik, hogy rend legyen, hogy átláthatóság legyen" - fogalmazott Kubatov. 

Hozzátette: most kezdte áttekinteni a szakosztályok gazdálkodását, és véleménye szerint katasztrofális a helyzet. "A Fradinak nincs szponzora, meg kell találni azt a befektetőt, befektetési formát, ami hosszú távon garantálja a klub működését. Rentábilis klubot jelen helyzetben nemzetközi szereplés nélkül nem lehet fenntartani "- mondta Kubatov. "Ehhez évi egymilliárd forintos befektetésre lenne szükség, melynek a nemzetközi példák alapján körülbelül három év múlva lenne eredménye".

Kubatov szerint az FTC-nek fél év kell ahhoz, hogy a gazdálkodása átláthatóvá váljon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK