Vágólapra másolva!

Tiger Woods először zárja tornagyőzelem nélkül az évet

Hiába játszott három napon keresztül kiválóan Tiger Woods, az utolsó napon elkövetett hibái miatt csak második lett a Chevron World Challenge elnevezésű, 5 millió dollár összdíjazású golfversenyen, s így profi karrierje során először győzelem nélkül zárt egy évet.

A világranglistán második amerikai sztár már az első napon (65 ütés) az élre állt a kaliforniai Thousand Oaksban rendezett viadalon, majd pénteken (66 ütés) és szombaton (68 ütés) magabiztos játékkal növelte előnyét riválisaival szemben.

Woods a vasárnapot így négy ütés előnnyel kezdhette meg, ám az addigi magabiztossága elszállt, s 73 ütéses produkciója azt jelentette, hogy az északír Graeme McDowell utolérte őt.

A tornagyőzelemről a rájátszásnak kellett döntenie, ami nem tartott sokáig, az idei US Open bajnoka, McDowell ugyanis már az első extralyukon jobb volt, és nyert.

Tiger Woods számára azért is lehet nagyon fájó a vereség, mert karrierje során nem csak olyan nem történt vele, hogy nyert verseny nélkül zárjon egy esztendőt, hanem olyan sem, hogy veszítsen, amikor legalább három ütés előnyből kezdett egy torna zárónapján. Idei negyedik győzelméért McDowell 1,2 millió dollárt kapott.

eredmények:
1. Graeme McDowell (északír) 272 ütés (66, 69, 68, 69) - rájátszásban nyert
2. Tiger Woods (amerikai) 272 (65, 66, 68, 73)
3. Paul Casey (angol) 276 (73, 65, 69, 69)