Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság nemrégiben megválasztott elnöke szerint nagyon régen nem volt ilyen rossz helyzetben a magyar sport, és nem volt véletlen, hogy a pekingi olimpián csak három aranyérmet szerzett a magyar küldöttség. A győri polgármesterként is tevékenykedő Borkai három arannyal már elégedett lenne Londonban is, és azt mondja, jelen pillanatban nem mondana le, ha hasonló doppingbotrányba keverednének magyar sportolók, mint Athénban.

- Meglepte, hogy egyedüli jelölt volt a MOB elnöki posztjáért? A nyáron még Kovács István, Vaskuti István, Gyulay Zsolt és Kamuti Jenő neve is felvetődött, ehhez képest végül csak ön maradt képben.
- Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, nem kellett sok feltétel, hiszen két MOB-tag támogató nyilatkozata volt szükséges, de abszolút nem lepett meg, hogy egyedül maradtam, hiszen a magyar sportnak most erre az egységre, összefogásra van szüksége. Azért hadd mondjam el, hogy mindezek ellenére sem volt ez lefutott mérkőzés, hiszen úgy lehet valaki MOB-elnök, ha a jelöltek ötven százaléka plusz egy fő rá szavaz, méghozzá titkos szavazás keretében. Ezért esett nagyon jól, hogy ennyi szavazattal és ilyen támogatottsággal választottak meg elnöknek.

- Amikor a nyáron még Kovács István is aspirált a posztra, az [origo]-nak adott interjúban azt mondta, hogy Trianon óta nem volt ilyen rossz helyzetben a magyar sport. Osztja a véleményét?
- Trianonig nem mennék vissza, inkább azt mondanám, nagyon régen volt ilyen rossz a helyzet a magyar sportban. Az elmúlt időszakban folyamatosan kivonták a pénzt a sportból, amely több sebből vérzik. Annak nagyon örülök, hogy a jelenlegi kormányzat felismerte, hogy a sport egy stratégiai ágazat, így most először merik felvállalni, hogy kiemelt szerepet szánnak a sportnak, és remélem, ez a lelkesedés a későbbiekben is kitart majd. Rá kell szoktatni a sportra a gyerekeket, hogy igényként jelentkezzen náluk, és prevencióként szolgáljon. Az olimpiai bajnokokra azért van szükség, hogy jó példát lássanak bennük a gyerekek. Ha ezt rendszerszerűen felépítjük, akkor sokkal egészségesebb társadalmat fogunk nevelni, és amit most ráfordítanak a sportra, a későbbiekben sokszorosan meg fog térülni. Az egy bátor lépés, hogy valaki azt mondja, megfinanszírozom ezt a rendszert, és ennek a hasznát nem most, hanem tíz-tizenöt év múlva fogja érezni az ország.

- Van forgatókönyv arra, hogy melyek azok a területek, ahol a legfontosabb orvosolni a gondokat?
- Amikor arról beszélünk, hogy a sport több sebből vérzik, akkor többek között a létesítmények állapotára, az élsport és a szabadidősport alulfinanszírozására gondolok. Egyik napról a másikra nem lehet nagy csodát tenni, az elmúlt időszakban kihagyott lépések nem teszik lehetővé, hogy a sport varázsütésre megint szép legyen. Optimizmussal, rengeteg munkával, idő-, energia- és pénzráfordítással tudjuk felépíteni a rendszert, amit ideje elkezdeni, és ehhez megadta a lökést a kormány állásfoglalása a sport mellett.

- Mégis, konkrétan milyen rövid és hosszú távú céljai vannak?
- Most az az elsődleges cél, hogy a MOB maximálisan biztosítsa azon kevés sportoló zavartalan felkészülését, akik éremre vagy pontszerzésre esélyesek lehetnek a londoni olimpián. Ami a középtávú lépéseket illeti, bár a MOB központi irányítására épülő rendszer csak 2012-ben tud felállni, a társadalmi egyeztetéseket a köztestületekkel minél hamarabb el kell kezdeni.

Forrás: Oláh Jakócs Péter

- Olvasni lehetett, hogy az éremesélyes sportolók kiemelt támogatásban részesülnek majd az olimpia előtt. A szövetségek döntenek arról, hogy ki érdemes a támogatásra? Ez úgy működik, hogy a lólengésben világbajnok Berki Krisztián részesül benne, de az Eb-ötödik Hídvégi Vid nem?
- A Gerevich-ösztöndíjból tudjuk támogatni a sportolókat, különböző kritériumok alapján. Ezt a MOB készíti elő, majd miniszteri rendelet formájában jön ki. A kritériumok között vannak mérhető számok, de van benne szubjektív rész is, utóbbinál kritikus esetekben a MOB a szakmára, azaz a szövetségekre támaszkodik, ami logikus, hiszen ők látják, hogy az adott sportágon belül kit tartanak esélyesnek. Persze ilyenkor önmegtartóztatás is szükséges a szövetségek részéről, mert az elmúlt időszakban azt lehetett tapasztalni, hogy nagyon sok versenyzőt kiáltottak ki esélyesnek, szakmai indokokkal alátámasztva, amit el is lehetett fogadni, de aztán a várakozások nem váltak valóra. Ilyenkor van nagyon fontos szerepe az elnökségnek, hogy eldöntse, kik azok, akiket a MOB finanszírozni fog, mivel a támogatás összege is véges.

- A kevés jelzőt használta azokkal a sportolókkal kapcsolatban, akik éremesélyesek lehetnek Londonban. Ez nagyságrendileg mit jelent?
- Mivel most zajlanak az egyeztetések a szakmával a Gerevich-ösztöndíjjal kapcsolatban, egyelőre nem érdemes arról beszélni, hogy ez harminc-negyven főt jelent, vagy többet. A financiális kör az elmúlt időszakhoz képest nem fog csökkenni, akár azzal is lehet számolni, hogy a támogatottak köre bővülni fog. Bízom benne, annyi sportolót tudunk támogatni, hogy javulnak az esélyeink egy eredményes londoni szereplésre, de csodát nem szabad várni, ha visszatekintünk a pekingi olimpiára, az ottani három arany nem volt véletlen. Az évek során elmulasztott lépésekből fakadóan egymást érték a negatívumok, az utánpótlásban tapasztalt problémáktól kezdve a klubok megszűnéséig hosszasan lehetne sorolni az okokat, amelyek következménye lett a pekingi szereplés.

- Akkor Londonban sem számíthatunk többre három aranynál?
- Azért legyünk bizakodóak, hiszen most is van jó pár világbajnokunk, akik befuthatnak, és megvannak azok a sikersportágaink, ahol egy kis szerencsével, jó időzítéssel szép dolgokat tudunk elérni, csak a realitás talaján kell maradnunk. Ha három aranyunk lesz, akkor meg leszek elégedve, ha pedig több lesz annál, akkor boldog leszek. Jó lenne, ha boldog lennék, mert az azt jelentené, hogy a magyar társadalom is az lenne, hiszen egy olimpiai bajnoki cím mindenki számára komoly eredmény.

- Ön szerint helyes szemlélet, hogy itthon mindig csak az érmekben gondolkodnak az emberek, és egy ötödik hely már kudarcnak van elkönyvelve, miközben sok sportágban szinte nehezebb kijutni az olimpiára, mint ott komoly eredményt elérni? Jó az, hogy ha minden területet az olimpiacentrikusság határoz meg?
- Mindig is az aranyban gondolkodtak az emberek, sokszor volt, hogy már az ezüstéremben is csalódtunk, mindig olyanok voltunk, hogy csak az első hely volt számunkra elfogadható. De ez természetes, hogy ha vannak előttünk célok, akkor a legmagasabbat és a legszebbet szeretnénk. Ez nem önzőség, mert szerintem minden magyar büszke arra, ha egy honfitársunk olimpiai bajnok lesz. A finanszírozásra azonban nem igaz, hogy olimpiacentrikus lenne, éppen ezért kerültek nehéz helyzetbe az olimpiai sportágak szövetségei, mert alulfinanszírozottak voltak, sok esetben a nem olimpiai sportágak jobb anyagi kondíciókkal bírtak. Szerintem nem baj, hogy mindenki elvárja és azt mondja, legyen minél több olimpiai bajnokunk, mert akkor kezdődik valami pozitív folyamat a kisgyerekeknél, ha van példakép, és azt a példaképet látja a dobogó tetején. Nekem Magyar Zoltán volt a példaképem, 15 évesen én is átéltem a moszkvai olimpián elért sikerét, nem mondom, hogy ezért nyertem olimpiát, de bennem maradt, máig emlékszem, mit éreztem akkor. Ezt az érzést minél több kisgyereknek, szülőnek meg kell tapasztalnia, hogy ne hagyjuk kihalni a magyar társadalomban az olimpia utáni érdeklődést, ezt kell ismét feléleszteni, mert az kárt biztosan nem okoz a számunkra.

Fotó: Oláh Jakócs Péter

- A kívülállók számára nem biztos, hogy világos, meddig ér el a MOB-elnök keze. A szövetségekkel tartja a kapcsolatot, és a pénzelosztásra döntő befolyással van, de mik azok az egyéb tevékenységek, amik a munkakörébe tartoznak?
- Az elnöki pozíció egy társadalmi tevékenység, mert a MOB egy civil szerveződés, vagyis azok az emberek, akik akár a közgyűlésen, akár az elnökségben vannak, ők civilként dolgoznak a sportért, az olimpiai eszméért, az utánpótlásért. Ami felett eddig a MOB rendelkezett, az elsősorban az olimpiai sportágakhoz kapcsolódó versenysportnak a részbeni finanszírozása. Ne felejtsük ugyanis el, hogy az állam dönt először a költségvetésben, és utána a minisztériumon vagy államtitkárságon keresztül érkezett meg a MOB-hoz a pénz. Az első és legfontosabb feladata a MOB-nak eddig az volt, hogy biztosítsa a kiutazást és az olimpia alatti időszakban a zavartalan működést. Ebben most változás lesz, a parlament meg merte lépni azt, amiről régóta beszélnek az emberek, az egycsatornás finanszírozást, ami átláthatóbbá teszi az egész rendszert. Ezzel azonban sokkal nagyobb felelősség hárul ránk, mivel jelen állás szerint a MOB egy sportszervező, irányító, támogató egység lesz, amelyik a jövőben is a magyar sport érdekében végzi a dolgát.

- És ez a központi irányítás nem okozhat feszültséget azokkal a szervezetekkel - Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Sportegyesületek Országos Szövetsége, Magyar Paralimpiai Bizottság, Nemzeti Sportszövetség - szemben, amelyek eddig az állami pénzek elosztása felett rendelkeztek?
- Azért nem, mert szerintem nem a pénzelosztó oldaláról kell megközelíteni a témát, hanem szakmai oldalról: ezek a szervezetek, amelyek eddig támogatták az adott területet, azért tették, mert a másik oldalon értékek teremtődtek. Ez így lesz a jövőben is. Rossz megközelítésnek tartom, hogy a pénzről szól a dolog, inkább arról szól, hogy egy összefogott, egységes stratégia alapján, a jelenlegi köztestületeknek partnerséget ajánlva működjön a rendszer. Nagy szavakkal fogalmazva azt mondhatnám, a MOB az egész magyar sportért lesz majd felelős, amit a mindennapos testneveléstől egészen az olimpiai bajnokig fel kell építeni.

Forrás: Oláh Jakócs Péter

- Azzal, hogy az új támogatási rendszer öt látványsport - kézilabda, kosárlabda, vízilabda, labdarúgás, jégkorong - felé tereli a szponzori pénzeket, sokan attól félnek, hogy a többi sportág magára marad.
- Ha megnézzük az összköltségvetést, akkor még mindig az önkormányzatok irányába tolódik el a magyar sport finanszírozása, és a legtöbb önkormányzat pontosan ezeket a látványsportágakat támogatja. Ha ezek most könnyebb helyzetbe kerülnek, úgy az önkormányzat is átgondolhatja a finanszírozást, mondhatja azt, hogy nekik most kevesebbet adunk, és juttathat pénzt más, eddig kevésbé támogatott sportágaknak is. De ez csak akkor lehetséges, ha a parlamentáris döntés után az Európai Unió is rábólint erre az adózási lehetőségre.

- Az egy normális folyamat, hogy ennyire élesen elvált egymástól a verseny- és a tömegsport? El kell ezt fogadni, vagy meg kell próbálni visszafordítani?
- Szerintem nem választódik el, csak mi gondoljuk azt. De attól tud egy sportág eredményes lenni, ha van tömegbázis, logikus, hogy több emberből nagyobb az esély, hogy kinőjön egy nagyon jó sportoló. Az lenne a lényeg, hogy tömegesen próbáljuk sportolásra invitálni a fiatalságot, idetartozik a mindennapi testnevelés is. Ha gyerekkorban megszerettetjük a mozgást, akkor későbbiekben igényként jelentkezik majd a felnőttkorban, és nem kell ehhez olimpiai vagy világbajnoknak lenni az embernek. Ha el tudjuk érni, hogy felnőttként is sportoljon heti kétszer-háromszor, mert különben nem érzi jól magát a bőrében, akkor már nyertünk.

Forrás: MTI

- Említette, hogy gyerekkorban kéne megszerettetni a sportot, de azt látom, hogy vagy elfogytak a pályák, ahol mi gyerekként folyton fociztunk, vagy ahol meg is maradtak, oda is kevesebb gyerek megy le. A másik alternatíva, hogy ha a szülő úgy dönt, leviszi egy klubba sportolni a gyereket, akkor komoly pénzeket kell költenie a felszerelésre, a tagdíjra, és ez sem feltétlenül teszi vonzóvá a sportolást.
- Én nem így látom, biztos vagyok benne, hogy ön is, ha lesz gyereke, szívesen lemegy majd a fiával focizni, mert ezek szerint fontos az ön számára a sport. Na, ez a lényeg, hogy minél több olyan embert neveljen így fel a társadalom, aki át tudja adni szülőként a sport szeretetét. Nem kell feltétlenül szabályzott keretek között sportolni, mert ha valakinek nincs pénze, de szereti a sportot, akkor meg fogja találni a módját, hogy levigye a gyereket a most üresen álló pályára, és együtt mozogjanak. A mozgás örömére kell rászoktatni a társadalmat, és azért üresek a pályák, mert kihalt ez a fajta szemlélet, elfelejtődött a sport jelentősége. Nem lehet indokként felhozni azt, hogy ez drága, az drága, mert nem csak ezen múlik.

- Az utóbbi években több hagyományos magyar sikersportágat megreformáltak vagy megkurtítottak, elég az öttusára vagy a vívásra gondolni, de a vízilabdával kapcsolatban is felvetődött - még ha nem is túl komolyan - hogy veszélyben van az olimpiai szereplése. Az új MOB-vezetés hatékonyabban tud majd lobbizni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, hogy ne érje kár a sikersportágakat?
- A magyar sportdiplomáciának nem sok köze van ahhoz, hogy mely sportágak maradnak meg az olimpiai programban. A legnagyobb felelőssége az adott sportág nemzetközi szövetségének van, hogy képes-e érdekessé, vonzóvá tenni az adott sportágat, hogy képes-e a médiát megnyerni. Ez nem magyar probléma.

- Ennek ellenére rengeteg kritika érte a magyar sportdiplomáciát az utóbbi években. Tényleg olyan gyengén állunk ezen a téren, mint az kívülről látszik?
- Minden sportnak megvannak a nagyjai, olyan országok, amelyek eredményesek, ezáltal dominánsak, és emiatt könnyebb egy világversenyt az adott helyre vinni. Mi általában mindig azt vesszük észre, ha valami nem sikerül, ha egy olimpiai vagy vb-döntőt sokgólos vezetésről elveszítünk, vagy elbukunk egy pályázatot, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez csak velünk, magyarokkal történhet meg. Pedig ez ugyanígy van a többi országgal is, ők sem nyerik meg az összes pályázatot, nem nyernek meg minden számot az olimpián. Persze normális dolog, hogy a saját szemszögünkből nézzük a dolgokat, csak nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni.

- A létesítmények kezelése a szakállamtitkárságok feladata, ezek szerint a MOB-nak nincs is beleszólása, hogy mire költenek, mit fejlesztenek? Legutóbb például a női kézisek panaszkodtak a tatai edzőtáborra.
- Fontos, hogy a szakállamtitkársággal a MOB-nak nagyon szoros szakmai kapcsolatot kell tartania. Ebbe beletartozik az is, hogy javaslatot tegyünk az intézményi hálózat fejlesztésére, hogy szakmailag hogyan látnánk ezt jónak. Az államtitkárság akkor tud fejleszteni, ha erre van pénz, de nem szabad nagyon elaprózni magunkat. A Budapesten már meglévő központi edzési lehetőségeken és a tatai edzőtáborban lehet komoly fejlesztéseket végrehajtani, de nem szeretnénk tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér.

- És arról mi a véleménye, hogy Berki Krisztián a médián keresztül intézett felhívást, hogy olyan lovat kapjon, amilyennel a vetélytársak is rendelkeznek, miközben Debrecenben 10 milliárd forintért épül stadion?
- Én nem ellenfeleket látok ebben a történetben. Ne irigyeljük a másikat, mert ott is értékek teremtődnek, hanem találjuk meg mi is annak a módját, hogy ugyanolyan értékeket tudjunk teremteni.

- Ha már Berki szóba került, az [origo]-nak adott interjúban azt mondta, ha most egy versenyen indulna a lólengés magyar klasszisaival, mindenkit legyőzne, és az ön olimpiai bajnoki címet érő gyakorlatát melegítésnek venné.
- Ez így van, ennyi változott a világ húsz év alatt, de azért legközelebb elmegyek egy edzésére, és megkérem, hogy melegítésképp csinálja meg a gyakorlatomat (nevet). Minden sportág változik, fejlődik, Carl Lewis idejében sem hittük, hogy egyszer majd jön valaki és 9,58 másodpercet fut százon. Folyamatosan jönnek az új edzésmódszerek, úgyhogy mondhatjuk, hogy Berki Krisztián gyakorlata és a miénk között klassziskülönbség van az ő javára. Nem lehet összehasonlítani a kettőt, de nem is ildomos, hiszen minden változik, de ettől még értékében egyik sem von le a másikból.

Fotó: Oláh Jakócs Péter

- Azt is Berki mondta, hogy úgy látja, sok magyar sportoló minimálbéren él, és sokat vár a kormánytól, illetve az ön elnökségétől, hogy javuljon a helyzet. Mit tud ígérni ezeknek a sportolóknak?
- A Gerevich-ösztöndíj ebben segít majd, hogy a sportolóknak nem okoz majd problémát, hogy a napi megélhetésük miatt nem tudnak teljesen az olimpiai felkészülésre koncetrálni. Ebben biztos lehet, ezt megígértük, így is lesz.

- A Budapesti Olimpia Mozgalom korábban a 2020-as olimpia megpályázását tűzte a zászlójára, ami elég merésznek tűnik. Mikor lehet realitása, ha lehet egyáltalán, egy magyarországi olimpiának?
- A MOB szervezési és működési alapszabályában benne van, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországon olimpiát rendezzenek. Az nem baj, ha egy magyarországi olimpia álmát dédelgetjük, de a realitás talaján kell maradnunk, ami azt mondja, hogy az elkövetkező húsz évben biztosan nem lesz itt olimpia. De legalább legyen valami célunk, és erre építsük fel az egész rendszerünket, legyen egy álom, egy kellemes érzésünk, hogy egyszer hátha lehet olimpia Magyarországon, és ez erőt tud adni számunkra minden pillanatban és szituációban.

- 2004-ben sokan támadták az akkori MOB-elnököt, Schmitt Pált, aki az emlékezetes doppingügyek után nem mondott le a posztjáról. Hasonló helyzetben ön lemondana?
- A MOB továbbra is elhatárolódik attól, hogy tiltott szereket használjanak a magyar sportolók, és doppingbotrányba keveredjenek. A MOB elnöke sajnos nem tud minden sportoló mellett kézen fogva ott lenni, és arra figyelni, hogy ne használjon tiltott szereket, csak a megelőzést, a felhívást tudja megtenni. A kérdés nagyon nyers, és csak bizakodó tudok lenni, ebben a pillanatban azt mondom, nem mondanék le, de nagyon rossz érzés lenne, nemcsak nekem, hanem egész Magyarországnak, ha tiltott szereket használna bármelyik magyar versenyző az olimpián. Ezért a megelőzésre és a folyamatos tájékoztatásra kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen emlékezhetünk olyan esetre, hogy valaki bevett egy tablettát, amiről nem is tudta, hogy a tiltólistán van.

- Ha most Győr kivételével bármelyik magyar városban megkérdeznék az utca emberétől, hogy ki az a Borkai Zsolt, mit gondol, hányan lennének, akik azt mondanák, hogy Szöul olimpiai bajnoka, hányan azt, hogy Győr polgármestere, és hányan, hogy a MOB újdonsült elnöke?
- Úgy érzem, kevesen vannak, akik sportolóként emlékeznek rám, hiszen elszaladtak az évek. Polgármesterként már többen ismernek, Győr neve szerencsére sokszor szerepel pozitívan feltüntetve a hírekben. MOB-elnökként pedig egyelőre nem tudom megítélni, az biztos, hogy magas a társadalmi elfogadottsága a szervezetnek, és ezt a jövőben még inkább erősíteni szeretnénk. Az jó, ha sokan ismerik az embert, mert azt jelenti, hogy olyan feladatokat lát el, amik fontosak az embereknek, és odafigyelnek rá. De az ismertség tud kellemetlen is lenni, ahogy azt az olimpiai győzelem után is éreztem, amikor szinte teljesen megszűnt a privát szférám. Jelen pillanatban azonban jól érzem magam, hiszen Győr és a sport egyaránt a szívem csücske, a két pozíció pedig csak erősíti egymást.