Vágólapra másolva!
Ügyvezető alelnökként tér vissza korábbi csapatához, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Denver Broncoshoz a legendás irányító, John Elway.

A csapattal két bajnoki címet szerzett, kilencszeres Pro Bowl-játékos az egyik legfontosabb tagja lesz az új vezetésnek, melyet azok után alakítottak át, hogy az együttes történetének leggyengébb szezonját (4 győzelem, 12 vereség) zárták.

A Broncost összesen öt nagydöntőbe, Super Bowlba vezető Elway első fontos feladata az lesz, hogy új vezetőedzőt találjon a gárdának, melytől idény közben küldték el Josh McDanielst.

Az 50 éves Elway 1983-tól játszott a ligában, és egészen 1999-es visszavonulásáig a Denvert erősítette, mellyel 1998 és 1999 januárjában lett bajnok. Az 1980-as évek végén háromszor játszhatott Super Bowlt az együttessel, ám mindháromszor kikapott. A kitűnő irányítót beválasztották az 1990-es évtized NFL-csapatába, 1987-ben pedig a liga legértékesebb játékosának választották.