Vágólapra másolva!
Ismét bebizonyosodott, hogy a rájátszásban új fejezet kezdődik, a lesajnált Seattle ugyanis az első körben kiejtette az NFL címvédőjét, a New Orleans Saints csapatát. A Seahaws az egyetlen csapat volt a wild card-hétvégén, amely hazai pályán tudott nyerni, a New York Jets, a Green Bay és a Baltimore is idegenben váltotta meg jegyét a főcsoport-elődöntőre.

A legutóbbi összefoglalóban egy kézlegyintéssel elintéztük a Seattle Seahawks csapatát, mondván, rendben, hogy bejutott a rájátszásba a liga leggyengébb csoportjából, de a New Orleans Saints ellen a csoda sem segíthet rajta.

Azt gondoltuk, hogy a bajnokot nem verheti meg a liga történetének leggyengébb playoff-szereplője, ilyen csak a mesékben létezik. Meg a Qwest Fielden, tehetjük hozzá utólag. Minden úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett: a New Orleans hamar 10 pontos előnyre tett szert, és joggal gondolhattuk, hogy a playoff legsimábbnak titulált találkozója valóban kevés izgalmat tartogat majd számunkra.

De Matt Hasselbeck és Marshawn Lynch nem így gondolták. Valószínűleg nem csak én fogadtam csodálkozva a hírt, mely szerint Hasselback vezeti ki a Sólymokat a mérkőzésre, és nem a rájátszás utolsó körében fantasztikus győzelmet elkönyvelő Charlie Whitehurst. De Pete Carroll azért vezetőedző az NFL-ben, hogy jobban tudjon mindent, mint mi, mezei szurkolók.

Hasselbeck megállíthatatlanul vitte előre a Seattle támadóit, és végül 24 pontig jutott. Ha már megállíthatatlanság: a negyedik negyedben a már említett Lynch meccset eldöntő futásáról még nagyon sokáig fogunk beszélni, úgy futott végig 67 yardon keresztül az end zone-ig, hogy közben többen próbálták leütni, mint egy zajosabb Kossuth téri tüntetésen az aktuális renitenst.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XZPVIpTChphF7Y9V


"Ez volt a leghihetetlenebb, legirreálisabb játék, amit valaha láttam az amerikai foci történetében" - hitetlenkedett Aaron Curry, a Seahawks linebackere. Összességében megállapíthatjuk, hogy igazságot szolgáltatott a futball: míg a New Orleans 10 pontos vezetésnél könnyedén hátradőlt, és eldöntöttnek tekintette a találkozót, addig a hazaiak a félelmetes szurkolótáboruk segítségével visszakapaszkodtak, és az utóbbi évek legnagyobb meglepetését szolgáltatták nekünk egy olyan meccsen, amit nehezen tudunk majd elfelejteni.

Valahol megérdemeljük mi is, akik csak legyintettünk és lesajnáltuk ezt a rendkívül szimpatikus és lelkes csapatot. És bár a főcsoport-elődöntőben Chicagóba látogat a Seahawks, ahol már nem vele lesz a közönség, egy ilyen győzelemmel felvértezve és az esélytelenség könnyed szárnyain repülve bármire képes lehet ez a Seattle. Mint az később kiderült, ráadásul a Seattle volt az egyetlen csoportgyőztes, mely a wild card-körben a maga javára tudta fordítani a hazai pálya előnyét.

Visszavágott a Coltsnak a tavalyi AFC-döntőben elszenvedett vereségért Rex Ryan és a New York Jets, így biztossá vált, hogy az előző Super Bowl egyik résztvevője sem juthat el a nagydöntőbe. A találkozó végig rendkívül kiélezett és szoros volt, a csapatok nem tudtak a másik fölé kerekedni, és inkább a védelmek domináltak. Bár úgy nézett ki, hogy a mérkőzés szokás szerint "manningi" véget ér, azaz az utolsó drive-ban Peyton megfordítja a mérkőzést, mégsem így történt.

A hazaiak hagytak közel egy percet az órán, ezt pedig a Jets irányítója, Mark Sanchez köszönte szépen, és pár remek passzal ziccerbe hozta Nick Folkot. "Tudják, tényleg ő a legjobb. És majdnem megint megcsinálta ellenünk" - ismerte el Manning-fóbiáját Rex Ryan, a győztes csapat edzője. A Jets, bár esélytelenebb volt a fogadóirodák szerint, mégis nagyon összeszedett, jó játékkal rukkolt elő, és erre bizony nagy szüksége lesz a következő fordulóban is, amelyben a New England Patriots vendége lesz, ahol már egyszer nagyon leégett a szezonban. Eljött hát az ideje a visszavágásnak, a két klub közötti hatalmas ellentétet nem kell külön ecsetelni, igazi háborúra lehet számítani.

Forrás: AFP
Braylon Edwards szaltóval ünnepelte a továbbjutást

Nem ért véget a közel két évtizede tartó böjt a Kansas City Chiefsnél. A szezon egyik meglepetéscsapata 18 éve könyvelhetett el utoljára playoff-győzelmet az NFL-ben, a Baltimore elleni összecsapáson közel egy félidőn keresztül azonban úgy nézett ki, hogy vége lesz a hosszú várakozásnak, és ismét meccset tud nyerni a Chiefs. A találkozó egyik nagy kérdése az volt, hogy vajon Ed Reed, a Hollók meghatározó védője vállalja-e a játékot. Ezúttal nem sérülés vagy eltiltás fenyegette a védőt, hanem egy személyes tragédia miatt volt kérdéses a szereplése: napokkal korábban ugyanis testvére beleugrott a Mississippi folyóba, és azóta nem találták meg, csupán néhány ruhadarabját.

Reed végül úgy döntött, egy ilyen teher mellett is a csapat mellett a helye, és megtesz mindent a győzelemért, a meccs végén egyébként övé lett a labda. Közel egy félidőn keresztül a Ravens alárendelt szerepet játszott, a Chiefs futásai ültek, a Hollók támadásai sikertelenek voltak, és nem úgy tűnt, hogy sima mérkőzésnek nézünk elébe. A második félidőre azonban egy teljesen új meccs kezdődött, minden megfordult, a Kansas sorra adta el a labdákat, és esélye sem volt még a pontszerzésre sem.

A vendégeknél viszont egyszerűen minden összejött, így a záró játékrészben már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség. Bár a Chiefs elég nagy verést kapott, még sincs oka igazán panaszra, ami a szezon egészét illeti: hosszú idő után megelőzött mindenkit a csoportban és a fiatal, formálódó csapatnak köszönhetően még csak az út elején jár. Ilyen erős futójátékkal és Matt Cassel tehetségével messzire juthat még ez a csapat. És ami a következő fordulót illeti: ha már a Jets Patriots elleni párharcánál háborúról esett szó, akkor amit látni fogunk a Pittburgh-Baltimore rangadón, arra a 18-as karika is nagyon kevés lesz.

Forrás: AFP
A Baltimore irányítója, Joe Flacco (balra) nem kímélte magát

A játékhét legnagyobb rangadójával zárult a hétvége, melyet a Green Bay Packers vívott Philadelphiában az Eagles ellen. Lehetetlen volt jóslatokba bocsátkozni, hogy az utolsó körben playoffba jutó Green Bay, vagy pedig a magabiztos csoportgyőztes Philadelphia Eagles kerül majd ki a nagy csatából. Bár a vendégeknél egyértelműen a passzjátéktól válták a megoldást, mégis egy futó lett a mérkőzés hőse: James Starks 123 yardjával többet futott, mint addig egész NFL-pályafutása során. Persze nem kellett félteni Aaron Rodgerst sem, aki szintén kifogástalan teljesítménnyel bizonyította, Brett Favre már csak a múlt, és senkinek nem hiányzik a Sajtfejűek körében.

Ami pedig a Philadelphia Eaglest illeti, elég erőteljesen Fortuna istenasszony bögyében lehettek Andy Reidék. Nem elég, hogy DeSean Jackson megsérült és amikor visszatért, akkor látszott rajta, hogy nincs minden rendben, ráadásul még a mérkőzés megnyerésének kapujában is ellenük volt a szerencse. Michael Vick ugyanis lehetőséget kapott még a meccs végén, hogy fantasztikus szezonjára egy újabb ékkövet tegyen fel a Packers legyőzésével, de a kulcspillanatban eladta a labdát.

És akkor még nem is említettük David Akerst, a rutinos rúgó két olyan mezőnygólt hibázott el, amit ezen a szinten rutinból illik megoldani. Mivel ötpontos különbség alakult ki a meccs végén, mindenki sejtheti, hogy ki lett a bűnbak Philadelphiában a meccs után. "Mindannyian tudunk számolni. Azok a pontok bizony sokat számítottak volna" - mondta nem éppen visszafogottan Andy Reid, a hazaiak csalódott mestere. A Green Bay Packers győzelmével jegyett váltott Atlantába, ahol a Falcons ellen piszok nehéz találkozó vár rá.

A Wild Card-hétvége eredményei:
AFC:
Indianapolis Colts - New York Jets 16-17
Kansas City Chiefs - Baltimore Ravens 7-30

NFC:
Seattle Seahawks - New Orleans Saints 41-36
Philadelphia Eagles - Green Bay Packers 16-21

A főcsoport-elődöntők párosítása:
AFC:
New England Patriots (1. kiemelt a főcsoportban) - New York Jets (6.)
Pittsburgh Steelers (2.) - Baltimore Ravens (5.)

NFC:
Atlanta Falcons (1.) - Green Bay Packers (6.)
Chicago Bears (2.) - Seattle Seahawks (4.)

Iván András