Vágólapra másolva!
Súlyos verést kapott a Seattle Seahawks a Chicago Bearstől és két játékosa is súlyosan megsérült a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) Nemzeti főcsoportjának (NFC) második elődöntőjében. Az Amerikai főcsoport (AFC) elődöntőjében meglepetésre a New York Jets idegenben legyőzte a New England Patriots együttesét.

Pocsékul kezdődött az NFC-elődöntő az esélytelebbnek tartott Seattle számára. A rájátszásba negatív mérleggel bejutó, majd az első fordulóban a címvédő New Orleans Saints együttesét búcsúztató Seahawks gyorsan komoly hátrányba került a Chicago otthonában.

A vendégek ezután egy szerencsétlen ütközés következtében elveszítették egyik legjobb játékosukat, John Carlsont.


Carlson sérülése

A félidőben már 21-0-ra vezetett a Bears, az utolsó játékrésznek pedig 28-0-val vágtak neki a csapatok. A Seattle mélyrepülése azonban nem ért véget, még egy súlyos sérülés következett, a szintén a kulcsjátékosok közé tartozó Marcus Trufant-t egy ütközés során fejbe térdelték, ő sem tudta folytatni a játékot.

Trufant sérülése

A Seahawks a negyedik negyedben még próbált felzárkózni a kiengedő ellenfélre, de nem volt már idő a fordításra. A remekül játszó Chicago megérdemelten nyert 35-24-re irányítója, Jay Cutler vezérletével, aki két touchdownpasszt adott és ő maga is futott két TD-t.

A meccs összefoglalója


Az NFC döntőjében a Bears az Atlanta Falconst legyőző Green Bay Packersszel játszik.

Az Amerikai főcsoport (AFC) második elődöntőjében az alapszakaszt a legjobb mutatóval (14-2) záró New England a New York Jets együttesét fogadta. A Patriots irányítója, Tom Brady egy labdaeladással (interception) nyitott, és bár a hazaiak egy mezőnygóllal megszerezték a vezetést, a vendégek 14-3-ra fordítottani tudtak.

Tom Brady interceptionje

Az NFL egyik legjobb támadósorát parádés védekezéssel megállította a Jets, a Patriots csupán a harmadik negyed utolsó percében szerezte első touchdownját. Mielőtt azonban lendületbe jöttek volna Bradyék, az utolsó játékrész elején a New York-iak irányítója, Mark Sanchez kiosztotta harmadik TD-passzát, Santonio Holmes elkapásával pedig ismét elhúzott a Jets, amely végül 28-21-re győzött, és készülhet a Pittsburgh Steelers elleni AFC-döntőre.

Santonio Holmes touchdownja

A főcsoportdöntők:
NFC: Chicago Bears-Green Bay Packers (január 23., vasárnap, 20.30)
AFC: Pittsburgh Steelers-New York Jets (január 24., hétfő, 0.30)