Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jövőre szeretné megrendezni az európai olimpiai bizottságok szervezetének (EOC) kongresszusát, Budapesten.

Többek között erről esett szó azon a római találkozón, amelyen Borkai Zsolt, a MOB elnöke bemutatkozott Patrick Hickey-nek, az EOC első emberének.

A 2012-es EOC-kongresszus lenne az utolsó rendezvény a nyári játékok előtt, amelyen így számos nemzet képviselője - és a londoni szervezőbizottság is - megjelenne.

Borkai Zsolt és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója szerdán Raffaele Pagnozzival, az EOC főtitkárával tárgyal.

A MOB-elnök olaszországi útja folytatása lausanne-i látogatásának. Március végén Schmitt Pál köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB örökös tiszteletbeli elnöke mutatta be őt és Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát Jacques Rogge NOB-elnöknek.

Az EOC 49 európai olimpiai bizottságot tömörít, törekvése, hogy pozitív változást hozzon az adott országban élők mindennapi életében a sporton keresztül.