Társoldalunk:

Gyakoribb a hirtelen szívhalál az élsportolók között, mint azt korábban hitték

Noha számos élvonalbeli sportoló tragikus haláláról tudósított az elmúlt években a világsajtó, amerikai kutatók megállapították, hogy a megfeszített sportteljesítmények elérése még annál is többször okoz hirtelen szívhalált, mint ahogy eddig hitték a szakemberek.

Kimberly Harmon és munkatársai nemcsak az Egyesült Államokban versenyszerűen sportolók hivatalos nyilvántartásában néztek utána annak, hogy hány esetben jelentettek hirtelen szívhaláleseteket, hanem a katasztrófák nyilvántartásából és a médiából is kiemelték az ilyen híreket. A munkacsoport 2004-től négy éven át gyűjtötte az adatokat, és 40 sportág 400 ezer vezető sportolójára vonatkozó információkat összegzett - olvasható a Circulation című folyóiratban megjelent tanulmányban.

A vizsgálat négy éve alatt 273 kiemelkedő versenysportoló vesztette életét. Ebből a váratlan szívhalálesetek 75 százaléka következett be edzés vagy verseny közben. Ez évente egy haláleset volt 43 770 sportolóból. A legnagyobb arányban érintettek a legkiválóbb sportolók.

Az amerikai sportvilágban elsősorban a férfi kosárlabdázók közül estek áldozatul a legtöbben - a vizsgált időszakban kilencen - a szívmegállásnak. A második veszélyesnek tűnő sport az amerikai indiánoktól átvett és igen népszerűvé vált lacrosse labdajáték, ezt követi az úszás. Az Egyesült Államokban 38 497 labdarúgóból egy hirtelen szívhalott fordult elő.

Az is világosan kiderült, hogy a rassz sem mellékes: az afroamerikai kosárlabdázó férfiak hirtelen szívhalál-kockázata háromszor nagyobb, mint a fehéreké. A labdarúgásban a kutatók meglepetésére viszont a fehérek tűntek veszélyeztetettebbnek. A férfi sportolók hirtelen szívhalálának kockázata általában a duplája volt a nők veszélyeztetettségének, de itt is döntően a fekete bőrű lányok körében aratott a halál.

"Vizsgálatunk bizonyítja, hogy a vezető sportolók hirtelen szívhalálának előfordulása sajnos, lényegesen gyakoribb esemény, mint a korábbi becslések állították" - írta Kimberly Harmon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK