Vágólapra másolva!
Minden jegy elkelt a jövő évi londoni nyári olimpia nyitó-, illetve záróünnepségére. A szervezők (LOCOG) szerdai közleménye szerint már az is biztosra vehető, hogy a pályakerékpáros küzdelmeket, a ritmikus gimnasztika, a triatlon, az öttusa, valamint a lovastusa versenyeit is telt ház előtt rendezik meg.

Az úszás és a tenisz küzdelmeire már csak korlátozott számban kaphatók jegyek.

A 650 sportesemény több mint felére túljelentkezés van, így a regisztrálók között sorsolás útján döntik majd el, hogy kik jutnak belépőkhöz.

A jegyek értékesítéséből 500 millió fontos bevételt várnak a szervezők. Az olimpia 2012. július 27-én kezdődik, a záróünnepségre pedig augusztus 12-én kerül sor.