Vágólapra másolva!

Döntőbe jutott a Simon, Juhász páros a luzerni evezős-Vk-n

A kormányos nélküli kettesek között versenyző Simon Béla, Juhász Adrián duó bejutott az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök idei utolsó Világkupa-viadalán, Luzernben.

A magyar kettős a szombati középfutamban harmadikként ért célba, s így még éppen kvalifikálta magát a legjobbak vasárnap délelőtti küzdelmébe.

A másik középdöntős magyar versenyző, a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Markgruber Balázs ötödik lett, majd később a B fináléban utolsóként ért célba, így összesítésben a 12. helyen zárt.

A két normálsúlyú kétpár - Szabó Katalin és Gyimes Krisztina, illetve Elekes Szilveszter és Hermann Róbert - a C döntőben versenyzett a második napon, előbbi duó a 17., utóbbi pedig a 18. lett.

A D döntősök közül a Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpár és Csepregi Gábor (könnyűsúlyú egypár) egyformán tizenkilencedikként, míg a Hajdú Zsuzsanna, Alliquander Anna páros (könnyűsúlyú kétpár) huszonegyedikként zárta a svájci regattát.