Vágólapra másolva!
Franz Beckenbauer szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) európai tagjai számításból Pjongcsang pályázatát támogatták Münchenével és Annecyével szemben a 2018-as téli játékok szerdai helyszínkijelölése alkalmával.

A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok futballszakember, akit a német pályázati bizottság mozgósított a durbani szavazásra, a Bild című lapnak úgy nyilatkozott: a 42 európai tag többsége azért favorizálta a kontinensen kívüli - dél-koreai - helyszínt, hogy ezzel nagyobb esélyt teremtsen saját országa esetleges későbbi pályázatának.

"Undorítónak tartom, hogy európaiak önző érdekből nem támogatnak más európaiakat" - méltatlankodott Beckenbauer.

A szerdai voksolás az első körben eldőlt, Pjongcsang már akkor megszerezte a szavazatok abszolút többségét: a 95-ből 63-at kapott, míg München 25, Annecy pedig 7 szavazattal zárt.