Társoldalunk:

Három magyar bronzérem az Universiadén

2011.08.22. 15:25

Kotsis Edina és Tóth Balázs személyében két magyar tékvandós is bronzérmes lett hétfőn a kínai Sencsenben zajló Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán. A sportlövő Veres Kata szintén harmadik lett.

Az esemény honlapja szerint Kotsis a tékvandósok 62 kilogrammosok kategóriájában, Tóth pedig a plusz 87 kilósok között végzett harmadikként. Utóbbinak kevés hiányzott ahhoz, hogy az aranyéremért léphessen tatamira, ugyanis az elődöntőben 6-6-os döntetlennel zárt, és csak bírói döntéssel maradt alul török ellenfelével szemben. Előtte kanadai vetélytársát 9-3-ra, az iránit pedig 5-3-ra verte.

Kotsis az első körben egy brazil tékvandóst győzött le 4-3-ra, utána pedig egy mongolt 11-1-re, a döntőbe jutásért vívott mérkőzésén azonban 11-3-ra kikapott dél-koreai ellenfelétől.

A sportlövő Veres Kata a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számban lett harmadik egy cseh és egy mongol rivális mögött. Az alapversenyben 582 kört ért el, a döntőben pedig 97,8-at lőtt. Bő két hete, a belgrádi Európa-bajnokságon ezzel az eredménnyel olimpiai kvótát szerzett volna.

A magyar küldöttség eddig öt első, két második és négy harmadik helyezést gyűjtött be a kedden záruló Universiadén.