Vágólapra másolva!

Saját biztonsági csapatot vinnének az olimpiára az amerikaiak

Ezer fős saját biztonsági csapatot akar küldeni jövőre a londoni olimpiai játékokra az Egyesült Államok.

A Guardian című napilap hétfőn arról írt, hogy a küldöttség - amelyben 500 FBI-ügynök is helyet kapna - feladata az amerikai sportolók és az őket kísérő hivatalos személyek védelme lesz.

A brit kormány visszautasította az amerikaiak azon megállapítását, hogy problémák merülhetnek fel az olimpiai játékok biztosításával kapcsolatban. Sebastian Coe, az ötkarikás esemény szervezőbizottságának (LOCOG) elnöke kijelentette, az Egyesült Államok drasztikusan alábecsüli a britek intézkedéseit, ha abból indul ki, hogy 10 ezer fős biztonsági csapat dolgozik majd az olimpián.

Coe azt mondta, a nyár folyamán több mint duplájára, 21 ezer fősre emelték a biztonsági szolgálat létszámát. Ezen felül a brit védelmi minisztérium felajánlotta, hogy háromezer katonát biztosít a szervezőknek, további kétezret pedig tartalékos szolgálatba helyez az olimpiai idejére.

A játékok biztonsági intézkedéseire jelenleg hivatalosan 600 millió fontot (700 millió euró) költenek, bár az olimpiai pályázatban 213 millió fontra becsülték ezt az összeget.