Társoldalunk:

"Ha nem jön közbe semmi, megnyeri" - Magyar Zoltán biztos Berki olimpiai aranyában

2011.11.28. 18:25

1973 és 1980 között nem talált legyőzőre lólengésben Magyar Zoltán, aki három-három vb- és Eb-aranyérme mellett 1976-ban és 1980-ban is a szer olimpiai bajnoka lett, majd a visszavonulása után két évvel szinte mindent kitörölt az agyából. Az állatorvosi praxisát négy éve feladó egykori tornász jelenleg a szövetség elnökeként dolgozik, úgy véli, a sportág világviszonylatban szárnyal, a Magyar-vándor pedig ma már rutinfeladat.

- Hogyan lett éppen tornász? Más sportág nem vonzotta?
- Abban az időben a focin kívül minden sport azonos rangot képviselt. Adott egyfajta életpályamodellt, nem kellett fizetni érte, kaptunk szerelést, így persze, hogy sportoltunk. IX. kerületi fiú voltam, evidens volt, hogy mindennap fociztunk a grundon. Testnevelő tanárom Harmath József, az FTC tornaszakosztályának a vezetője volt, ő ösztönzött arra, hogy ezt a sportágat válasszam. Így ebbe kerültem bele, és gyorsan kiderült, tehetséges vagyok.

-Vígh László edzővel a kapcsolata egy igazi nagy egymásra találás volt. Hogyan ismerkedtek meg, miért éppen ő lett az edzője?
- Pár hónapig másnál kezdtem a tornát, majd jött Vígh László, akivel kisebb-nagyobb összeütközésekkel dolgoztunk együtt. Valóban nagy találkozás volt, fontos, hogy az edző és a tanítvány tökéletesen egymásra hangolódjon. Biztos vagyok abban, ha Guczoghy György, Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter és Magyar Zoltán edzőit megkeverjük, és mindenki új tanítványt kap, egyikünk sem jutott volna el addig, ameddig. Az edzőnek meg kell találnia az aranyhalat, de annak felneveléséhez az ő tehetsége is szükséges. A tehetség összetett, de egyben a legfontosabb is. Sokat számít, ki hogyan tud versenyezni, mennyire terhelhető, hogyan tud elsajátítani új, nehezebb elemet.

- Alkati sajátosság, hogy pont lólengésben lett sikeres? Ez volt a kedvenc szere?
- Abszolút alkati kérdés, egy jó páros kör megtanulása nagyon is alkatfüggő. Próbálkoztam korláton és talajon is, de ott nem fejlődtem. Lovon viszont gyorsan haladtunk, új elemeket kreáltunk, amelyek meghatározónak bizonyultak a későbbi eredményekben, ennek köszönhető, hogy 1973 és 1980 között nem kaptam ki világversenyen.

- Érzékeltetné a különbséget a 30-35 évvel ezelőtti torna és a mostani között? Azt olvastam, akkor a Magyar-vándor - azaz páros körök a ló minden részén, a két kápa között is - nagy újdonság volt, és kevesen tudták megcsinálni hibátlanul. Most ez már rutinfeladatnak számít?
- Az alapelemeknél kicsit nehezebb ugyan, de igen, ma már rutinfeladatnak számít, azt mondhatom, a gyakorlatok 95 százalékában benne van. De most mások az alapok, más a lólengés. Például az először ugyancsak általam bemutatott orsó még mindig a legnehezebb elemek közé tartozik, míg a szökkenőfigurákat egyáltalán nem csinálják.

Olimpiatörténeti interjúsorozatunk szereplőihez hat állandó kérdést is intézünk, íme Magyar Zoltán válaszai.

- Az olimpia megnyerését tartja élete csúcspontjának, vagy volt olyan élménye, amely felülmúlta azt?
- Egyértelműen az olimpia volt a csúcs, ez a bajnoki cím értéket képvisel, megismételhetetlen sikert. Nem olyan, mint egy világbajnokság, ahol a következő évben javítani lehet, négyévente rendezik, a legnagyobb álmom, ami valaha beteljesült.

- Mit sajnál a legjobban, amiről le kellett mondania a sport miatt?
- Semmiről sem kellett lemondanom. Sportos életet éltem, majd 26 évesen, a moszkvai olimpia utáni visszavonulásom után már egyetemre jártam, ott sok mindent bepótoltam: olvastam, kártyáztam, szórakoztam.

- Ön szerint ki volt minden idők három legnagyobb magyar olimpikonja?
- Számomra a példakép az öttusázó Balczó András volt, nemcsak sikerei, de sportolói hozzáállása miatt is. Aztán Puskás Öcsi, a legismertebb, legtehetségesebb magyar sportoló, illetve az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina.

- Jelenleg kit tart a sportágában a világ legjobbjának?
-  Berki Krisztiánt. A legutóbbi világbajnokságon az ő versenyszámában, lólengésben volt a legkisebb különbség az első és második helyezett között, szerencsére Krisztián javára.

- A magyarok közül kiktől vár aranyérmet Londonban?
- Nagyon sok nevet tudnék mondani, a kajakosoktól kezdve akár Cseh Laciig. De akinél igazi aranyesélyt érzek, az a Berki Krisztián, Sidi Péter, Gyurta Dániel hármas.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?
- A tornasport. Nem főállásban ugyan, de teljes energiával a szövetség elnökeként dolgozom. Most éppen az olimpia tesztverseny van a középpontban, januárban, Londonban újabb kvótákat osztanak, erre készítjük fel a fiatalokat. Aztán persze foglalkoztat a sporttörvény és a gazdasági helyzet is.




- Benne van még a fejlődés lehetősége a sportágban?
- Persze, bár a fejlődés érezhetően egyre kisebb. A sportág elindult a szerspecialisták irányába, a legutóbbi japán világbajnokságon érdekes volt látni, mennyire más alkat kell egy-egy szerhez. Amíg a lólengés döntőjében Berkiék kivétel nélkül 180 centi magasak voltak, addig a gyűrű legjobbjai 150 centisek. Úgy gondolom, húsz-harminc év múlva a szerek önállóak lesznek, és szercsapat-világbajnokságokat rendeznek majd. Ezt el kell fogadni, a torna is a szórakoztatóipar része, azt kell csinálni, ami a legjobb, a leglátványosabb, a legfantasztikusabb.

- Biztos, hogy ez az út a legjobb a tornasportnak?
- Nem a sportág, a közönség a fontos, a sportoló a nézőknek tornászik. Nekik kell az élmény, hogy elmondhassák, "hú, micsoda elemek". És úgy tűnik, ez a járható út, szárnyalunk, hiszen húsz-harminc nemzet is úgy döntött, pénzt áldoz a torna fejlesztésére, így Új-Zéland, Ausztrália is megmozdult, de afrikai megjelenésre is számíthatunk a közeljövőben.

- Ezek szerint nincs veszélyben a sportág olimpiai jövője.
- Nincs, hiszen a 2008-as pekingi olimpián az egyik legnézettebb sportág volt. Az atlétika után a legnagyobb csarnokot mi töltöttük meg, akadt olyan nap, hogy négyszer is megtelt a 18 ezer férőhely. Rengeteg tévétársaság sok órában közvetítette a versenyeket, az atlétika, a vizes események, a kosárlabda és a kerékpár után a legnézettebb sportág voltunk.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

- Ön szerint mennyire volt jó vagy éppen elhibázott a londoni olimpiára a kvalifikációs kiírás? Használt valakinek ez a rendszer, hogy két pluszszeren is kellett jó gyakorlat a kvótához, így aztán izgulni kellett, hogy például a saját szerén világelső Berki Krisztián egyáltalán ott lehet-e az olimpián?
- El kell fogadni, hogy ez a rendszer. A torna az egyik legrégebbi sportág, erős országok képviselői vannak döntési helyzetben, mindenki a saját érdekét próbálja szem előtt tartani. Rossz vagy igazságtalan, nem tehetünk ellene semmit.

- Hogyan emlékszik vissza első olimpiai aranyára, a montreali sikerre?
- Akkor már esélyesnek számítottam, hiszen 1973-ban Grenoble-ban és 1975-ben Bernben Európa-bajnokságot, 1976-ban Várnában világbajnokságot nyertem, éppen ezért nagyon ideges voltam. Ráadásul napokig nem sikerült aranyat nyernünk, elszállt az összes esélyesünk, érmet sem nyertek az öttusázók, de a Verrasztó Zoltán, Hargitay András, Sós Csaba vezette úszók is mindössze egy negyedik és egy hatodik helyet szereztek. Márpedig az olimpia abban is különleges, hogy az ott lévő magyarok egy nagy csapatot alkotnak, egymásért is versenyeznek, hatással vannak a másikra. Nehéz idegállapotban voltam, két éjszakát nem aludtam, de sikerült nyernem.


- Akkor Berki Krisztián hasonló helyzetben lesz Londonban, mint ön, hiszen kimondva-kimondatlanul aranyérmet várnak tőle. Képes lesz megfelelni a nagy elvárásnak?
- Krisztián nagyon jó versenyzőtípus. Nézze meg, a mostani világbajnokságon úgy kellett odaállni a lólengés döntőjében, hogy nemcsak a vb-érem, de az olimpiai indulás is tét volt. De megcsinálta, ő lett a legjobb. Most elment szabadságra, de ha visszatér, lesz kétszázvalahány napja felkészülni az olimpiáig. Ha nem jön közbe semmi, megnyeri.

- Gyulai István egyszer azt írta, hogy a korábbi szövetségi kapitány, Bordán Dezső úgy vélekedett a fiatal Magyar Zoltánról: "Iszonyúan tehetséges, már Münchenben is nyerhetne, de sajnos nehezen fegyelmezhető."
- Valóban ilyen típus voltam, szerettem volna sok mindent tenni, például koncertekre járni. De úgy érzem, 1972-ben a rutintalanságom miatt még nem nyerhettem volna.

- Mennyire volt egyértelmű, hogy a sport befejezése után tanulni fog? Mikor határozta el, hogy állatorvos lesz?
- 1976 és 79 között a TF-re jártam szakedzőire. Miután elvégeztem, éreztem, ebben a formában nem maradok a sportágban, mert nem láttam benne perspektívát, nem akartam edző lenni, sőt akkor még sportvezető se. Úgy éreztem, szakmát kell szereznem. Volt egy nagyon jó barátom, aki állatorvosként dolgozott, vele jártam vidékre disznót oltani. Szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy ezt akarom csinálni. Akkor már tudtam, a moszkvai olimpia után befejezem az aktív sportot, leszállóágban voltam, nem volt motiváció, nagy idegi terhelésnek voltam kitéve. Azt hiszem, egy újabb felkészülésbe belehaltam volna.


- 26 évesen vonult vissza. Sohasem akadt olyan pillanat az életében, amikor a visszatérésen elgondolkodott?
- Abszolút nem. A visszavonulásom után két évvel már szinte mindent kitöröltem az agyamból. Ilyen típus vagyok, mindig az adott feladat érdekel. Tíz-tizenkét évig dohányoztam, majd egyszer csak úgy döntöttem, abbahagyom. A harmadik napon, amikor egy átlag dohányos beleőrülne a nikotinhiányba, engem már zavart a füst.

- Az iskolában volt előnye vagy hátránya annak, hogy olimpiai bajnok volt?
- Is-is. A fiatal tanársegédek próbáltak szívatni, hogy megmutassák, az ő területükön ők az urak. A tapasztalt tanárok elismertek, vagy kegyesek voltak hozzám, vagy különórákkal segítettek, például, amikor kémiából példákat kellett megoldanom.

- Manapság mennyire ismerik fel Magyar Zoltánt?
- Negyedik éve nem praktizálok már állatorvosként, de amíg dolgoztam, sokan jártak hozzám, és a 90 százalékuk tudta, ki vagyok. Egy generáció példaképe voltam, de azóta már az ötödik generáció nőtt fel. Azt sajnálom, hogy ezeket a sportolókat ugyan pénzzel megfizetik, de kevésbé ismerik őket.

- Szeret vadászni és horgászni - az állatorvoslással nincs ellentétben ez a két hobbi?
- Dehogyis. Mi vagyunk a legnagyobb természetvédők, még akkor is, ha a zöldek ezt nem ismerik el, vagy nehezen értik meg.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

- 2011 januárjában lett a Magyar Torna Szövetség elnöke, akkor azt mondta: "Célunk az összefogás, szép versenyeket szeretnénk rendezni, a látványra helyezni a hangsúlyt. Bízom benne, hogy a szakma mellém áll, és valamennyi szakágunk további fejlődésnek indul". Majdnem egy év eltelt. Hogyan értékeli a munkáját?
- Huszonegy évig dolgoztam állatorvosként, majd visszatértem a tornasportba. Három évig elnökhelyettes voltam, majd mint egy kígyó, körbevettek, és végül elnökké választottak. Elégedettséggel töltött el, amikor a két szakágvezető azt mondta, nagyon régen fordult elő, hogy ennyi szakmai és anyagi segítséget kaptak, mint ebben az évben. Előrelépett a férfi és a női csapat is, Berki Krisztián világ- és Európa-bajnok lett, Hidvégi Vid vb-4. helyen zárt. Most következhet a torna népszerűsítése, amely ugyancsak jó úton jár.

- Miért ajánlaná egy szülőnek, hogy tornásznak adja a gyerekét?
- A torna alapsportág, de komoly anyagi vonzata van. Nagy a szerigény, ahol például nincs szivacsgödör, nem is érdemes elkezdeni, mert megakad a fejlődés. Ahol nagyon sokat lehetne javítani, az a 4-6 évesek korosztálya. Ha ebben a korban odafigyelünk, és heti két alkalommal gyerektornára visszük, meglesz a szükséges mozgáskultúrája. Jó alap lesz az életében, fegyelmet tanul, megtanul esni, szeretni fogja a táncot, a zenét. Ráadásul ezzel minden sportágnak pluszt adnánk, hiszen ezekből a gyerekekből lesz később a jó birkózó, ökölvívó, labdarúgó vagy táncos. A Fradihoz, meg az UTE-hez 300 gyerek jár tornára, alig tudják befogadni őket. És ott tényleg képzett oktatók, tornászok vagy tornaedzők foglalkoznak velük.