Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb esélyesként jegyzett Wild Oats XI vezet a 67. Sydney-Hobart vitorlásversenyen, amelynek 88 hajó alkotta mezőnye vasárnap rajtolt el.

A legutóbbi hat kiírásból ötöt megnyerő, egyúttal címvédő Wild Oats öt és fél óra versenyzés után 4,5 tengeri mérföldes előnyre tett szert a tavaly második és azóta átalakításon átesett Investec Loyallal szemben, s további három mérföldre van lemaradva a 2003-ban első Wild Thing.

Az Új-Dél-Wales és Tasmánia közötti, 628 tengeri mérföldes (1168 km) távot eddig éppen a mostani éllovas Wild Oats teljesítette a leggyorsabban: a 2005-ben felállított csúcs 1 nap 18 óra 40 perc és 10 másodperc, az idén azonban az előrejelzések szerint nem várható rekorddöntés.