A magyar államnak a felére sikerült csökkentenie a Fradi-ingatlanok vételárát ahhoz képest, amennyiért Kevin McCabe, az angol tulajdonos eredetileg szeretett volna megválni tőlük, mondta el az [origo]-nak Fürjes Balázs. "McCabe úr a sajtónak 9,2 milliárd forintot említett, hogy ennyiért adná el az ingatlanokat és a stadiont, ehhez képest, amikor leültünk vele tárgyalni, elénk tett egy kimutatást, amely szerint 10,3 milliárd forintot kér érte" - kezdte a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, aki szerint üzleti logika alapján érthető és védhető volt az angol üzletember által készített kimutatás, de a magyar állam számára egyértelmű volt, hogy lejjebb kell tornázni ezt az összeget.
A tárgyalások emiatt többször is viharos körülmények között félbeszakadtak, többek között rögtön az első fordulóban. Az állam számára elfogadható volt McCabe 10,3 milliárd forintos követeléséből az a közel 5 milliárd forintos tétel, amennyiért az ingatlanokat és a stadiont 2008-ban megvásárolta, továbbá az a 330 millió forint, amit az új stadion - az állam által is felhasználni kívánt - terveire költött, az üzletember azonban egy minimális haszonnal akart kiszállni az üzletből, továbbá felszámolta volna a forintgyengülés miatti különbözetet is.
"Ezt a két tételt szó nélkül áthúztuk, úgy gondoltuk, hogy egyik sem tárgyalási alap, ezért úgy kezdődtek a tárgyalások, hogy többször is felálltunk az asztaltól, és otthagytuk egymást. Megmondtam neki, hogy ő hozott egy üzleti döntést 2008-ban, ami nem jött be, erről mi nem tehetünk, ezzel kapásból 1,7 milliárd forintot faragtunk le a 10,3 milliárdból" - mondta Fürjes Balázs.
Az NB I-es budapesti klubok stadionjai egytől egyig állami tulajdonban vannak, a magyar kormány pedig többször hangoztatta, hogy szeretnék visszaszerezni a Ferencváros angol kézbe került ingatlanait is, hiszen ahogy Fürjes mondta: a magyar kulturális örökség részének tekintik a legeredményesebb magyar klubot. Orbán Viktor miniszterelnök egy Hír Tv-nek adott interjúban így fogalmazott: "Fradika kell, Fradika nélkül nincs magyar futball". |
A tárgyalásokon kijött egy 6,2 milliárdos végösszeg, legalábbis McCabe azt hitte, hogy ez lesz a végösszeg.
"Azt gondolta, hogy megegyeztünk, mi azonban az aláírás előtt előhúztuk az utolsó ütőkártyánkat. A korábbi szerződésben ugyanis benne volt, hogy Kevin McCabe 1,2 milliárd forintért felújítja a jelenlegi stadiont, de mint tudjuk, ez nem történt meg. Ő jelezte, úgy kötötték meg a szerződést, hogy nincs benne olyan pont, amely tartalmazna valamilyen szankciót arra az esetre, ha mégsem újítaná fel a stadiont. Ebben igaza volt, az akkori kormány felelőtlenül kötötte meg a szerződést, mi azonban közöltük vele, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni, szerintünk jogos ez a követelés. Vállalta, ez a vételárhoz kapcsolódott, nem tette meg. Az állam ezért perelte is őt. Ezután befagytak a tárgyalások, mondván, hogy csibészek vagyunk, amiért a megegyezés után ilyet mondunk. Hetekig nem álltunk egymással szóba, olyanok voltunk, mint két westernhős a pisztolypárbajnál, egymással szemben álltunk, és vártuk, hogy melyikünk mozdul először. Néhány hét múlva Kevin McCabe keresett meg minket, hogy megköthetjük az üzletet, ha megígérem, hogy nem lesz több trükk, így sikerült ötmilliárd forintban megegyeznünk. A kifizetés azóta megtörtént. Olyan pénz ez, amit McCabe korábban az államnak már kifizetett."
Fürjes Balázs szerint Kevin McCabe a tárgyalás során végig tisztességesen járt el, és a magyar állam már úgy vette át az ingatlanokat és a stadiont, hogy az angol üzletemberrel közösen már karácsony előtt megszerezték a bontási és az építési engedélyt, ezek jogerősek, így akár már holnap megkezdhetnék a munkát. "McCabe cége alapos előkészítési, tervezési munkát végzett az új stadionnal kapcsolatban" - tette hozzá Fürjes.
A kormány előzetesen a 2012-es költségvetésben hétmilliárd forintot szavazott meg a debreceni, a ferencvárosi és a Puskás-stadion felújítására, ám a gazdasági helyzet miatt ebből hatmilliárdot elvett, így a költségvetés módosítása után egymilliárd jut 2012-ben a három stadionra. Információink szerint a debreceni létesítménynek és a korábbi Népstadionnak még nincs meg a bontási és az építési engedélye, így jelenleg egyedül a Ferencváros tarthat igényt az állami forrásra. Debrecenből, a Nagyerdei Stadionrekonstrukciós Kft.-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy bár valóban nincs meg még az új stadion építési engedélye, az ahhoz szükséges engedélyes terv készítése már zajlik, és várhatóan a nyár elejére végeznek vele. Ha azt a kormány elfogadja, akkor elkezdődhetnek a munkálatok. A Puskás-stadionnal kapcsolatban a Nemzeti Sportközpontok titkársága érdeklődésünkre azt válaszolta: "jelenleg a tervpályázat előkészítése és a szükséges társadalmi és államigazgatási egyeztetések szervezése zajlik." |
Az új, 20-22 ezres fedett stadion jórészt a Kevin McCabe által elkészített tervek alapján készülhet el, jó ötletnek tartják azt, hogy elforgassák a létesítményt a Gyáli út felé, így két metrómegállóból is könnyen meg lehetne közelíteni, és nem mellékesen az UEFA előírásainak megfelelő lenne a tájolása is (a jelenlegi stadionba a nap nem optimális irányból süt be). Apró változtatás, hogy McCabe tervével ellentétben nem teljesen a sarokban építenék fel a stadiont, hanem egy kicsit a telek közepe felé tolnák el, hogy elegendő hely legyen az Üllői és a Gyáli út, valamint a stadion kapui között, így kényelmesebben és gyorsabban lehetne megközelíteni és elhagyni a létesítményt.
Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán lévő területnél (ahol jelenleg a stadion van) jelentősen eltérnek viszont McCabe és a magyar állam tervei. "Az angol tulajdonos egy sűrű, irodaházakkal teli területet akart bevásárlóközponttal, nyilván azért, hogy megtérüljön számára a beruházás, a kormánynak azonban nem ez a legfontosabb. Az biztos, hogy ahol jelenleg a stadion van, ott nem lesznek ingatlanok, hanem egy nagyobb felvonuló teret szeretnénk, hogy könnyen megközelíthető legyen a stadion. A megüresedő terület városépítészeti súlypontjainak kialakítására országos tervpályázatot szeretnénk kiírni. Nem üzleti szempontból fogjuk beépíteni a területet, élhető, jó, városépítészetileg is színvonalas teret fogunk létesíteni" - mondta Fürjes Balázs, aki ezt a megoldást már alkalmazta egyszer, amikor a Budapest Sportaréna megépítését vezette 1999 és 2002 között.
A kormánybiztos továbbá elmondta, hogy szeretné, ha a régi stadion bontására és az új létesítmény felépítésére elindíthatnának egy ferencvárosi romaprogramot, és munkát adhatnának olyan embereknek, akiknek nincs munkájuk, de készek dolgozni. "Nyilván nemcsak a cigány munkaerő jöhet szóba, de már beszéltem kisebbségi vezetőkkel arról, hogy miként tudnánk együttműködni."
Fürjes Balázs szerint a bontás és az új stadion felépítése összesen 12 milliárd forintba kerülhet, de ez több milliárd forinttal csökkenthető, ha a terület egyik részét a magánszféra számára értékesíti majd az állam.
Korábban a kormánybiztos azt mondta: elképzelhető, hogy 2013 őszén akár már az új stadionban játszhat a Fradi, most erre a felvetésre így reagált: "Az a filozófiám, hogy tűzd ki célul a lehetetlent azért, hogy elérd a lehetségest. Reálisan nézve kisebbfajta csoda lenne, ha 2013 őszére felépülne a stadion, mindenesetre akkor sem lennék elkeseredve, ha csak 2014 tavaszára lenne kész."
Addig pedig a Ferencvárosnak egy másik stadionban kell játszania, egyelőre nem született döntés arról, hogy melyik lenne ez a létesítmény, mindenesetre az tény, hogy annak biztosítását a klubnak kell megoldania.