Vágólapra másolva!
Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat. A bő öt év múlva sorra kerülő eseményért versenyben volt Budapest és Gödöllő közösen, illetve Fokváros is.

A kandidálók szerdai prezentációi után csütörtökön délben a lausanne-i Olimpiai Múzeumban Ron Fröhlich, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) elnöke jelentette be a lengyel város sikerét a magyar, illetve a dél-afrikai pályázattal szemben.

A magyar küldöttségben Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, Gémesi György, az NSSZ elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, egyben Gödöllő polgármestere és Szántó Éva, az NSSZ főtitkára volt jelen az eseményen. Lengyelország első alkalommal lehet rendező.

A Világjátékokon azon sportágak, illetve versenyszámok képviselői indulnak, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján. Legutóbb 2009-ben Tajvanon rendezték meg az olimpián kívüli sportágak világversenyét, 2013-ban pedig a kolumbiai Cali lesz a házigazda.

A Világjátékok eddigi, illetve kijelölt helyszínei:
1981 - Santa Clara (Egyesült Államok)
1985 - London (Nagy-Britannia)
1989 - Karlsruhe (Németország)
1993 - Hága (Hollandia)
1997 - Lahti (Finnország)
2001 - Akita (Japán)
2005 - Duisburg (Németország)
2009 - Kaohsziung (Tajvan)
2013 - Cali (Kolumbia)
2017 - Wroclaw (Lengyelország)