Társoldalunk:

Sportdiplomáciai baki miatt úszott el a Világjátékok a MOB-alelnök szerint

Magyar sportdiplomáciai bakinak tartja Gémesi György, hogy nem Budapest és Gödöllő, hanem Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat, az olimpián kívüli sportágak négyévenkénti csúcseseményét. A  MOB alelnöke, illetve a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke szerint a legjobb pályázat ellenére azért is estünk el rendezéstől, mert Győr városa az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is bejelentkezett. 

A MOB alelnöke, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke hétfőn a DIGI Sport Reggeli Start műsorában arról beszélt, hogy még egy nappal a döntés előtt, a múlt szerdai prezentáció után is optimista volt, de mint fogalmazott: "Már ott is voltak olyan kérdések, amelyekre nehezen lehetett válaszolni. Közülük is a gazdaságra vonatkozók voltak a legkínosabbak, a Világjátékok finanszírozási garanciáit illetően. Czene Attila államtitkár úrnak még a Magyar Közlönyben megjelent kormánygarancia másolatát is be kellett mutatnia. Azt is elmondtuk, hogy egy 14 000 milliárd forintos éves költségvetés ötéves távlatában ez a 6 milliárd forintos kormánygarancia gyakorlatilag tévedési hibahatár, de újra és újra előkerült ez a kérdés."    

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a gazdaságpolitikai helyzet is oka lehet annak, hogy nem Magyarország nyerte a pályázatot, Gémesi György közölte:  "Nem gondolom, hogy bele kellene menni ebbe a politikai kérdésbe, de a döntés utáni informális ebédnél Ron Fröhlich úr, a Világjátékok nemzetközi szervezetének elnöke elmondta, hogy naponta kinyitja az újságot, és egy oldal megint csak Magyarországgal foglalkozik. Ebből mindenre lehetett következtetni. Sajnos ez védhetetlen volt."    

Gémesi szerint Wroclaw surranópályás győzelmet aratott, mivel a lengyelek voltak a legkevésbé esélyesek. "De ott nyugalom van, féléves uniós elnökség után van Lengyelország, megy a gazdaság, nincsenek balhék, sem konfliktusok, ők rendezik a labdarúgó Európa-bajnokságot. Mi jó pozícióból estünk vissza, tőlünk független körülmények miatt. Nem ismertük Wroclaw pályázatát, de tudtuk, hogy 30 százalékkal kisebb büdzséből gazdálkodott, mint a magyar, amelyet 10-11 milliárd forintos összköltségvetésűre terveztek." 

Gémesi György kifejtette: nyáron még úgy nyilatkozott Ron Fröhlich, hogy akár azonnal elkezdhetnék a Világjátékok szervezését a magyarok, mert annyira rendben vannak a feltételek.  "A miénk mindenre kitérő, hibátlan pályázat volt, fontosabbnak tartottuk ezt a 2017-es atlétikai- és az úszó-világbajnokságnál is, melyek rendezési terveiről le is mondtak, hogy kitérjenek a Világjátékok-aspirálás elől."    

A Világjátékok Nemzetközi Szövetségének döntését befolyásolhatta ugyanakkor az is, hogy 2017-ben valószínűleg Győrben rendezik az Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. "Amikor Ron Fröhlich úr egy éve látogatást tett a Magyar Olimpiai Bizottságban, akkor még nem Borkai Zsolt, Győr polgármestere volt a MOB elnöke. Fröhlich akkor világosan elmondta, hogy 2-3 hónapos intervallumban egy ország nem rendezhet más világversenyt" - fűzte hozzá Gémesi.    

A gödöllői polgármester szerint a két rendezvény így is elfért volna egymás mellett, hiszen térben és időben eltérő sporteseményekről van szó.  "Mégis egy sportdiplomáciai baki történt. Meg kellett volna várni a Világjátékok döntésének eredményét, és csak utána bejelenteni a győri pályázat tervét. Fröhlich azt mondta nekem a Világjátékok prezentációján: ön a MOB alelnöke, nekem miért Szocsiban kell megtudnom, a téli olimpia előkészítésén, hogy Magyarország pályázik az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is, pedig megbeszéltük, hogy 2-3 hónapon belül nem lehet ilyen jellegű rendezvény az országban? Erre széttártam a karomat, nem mondtam semmit."    

Hozzátette: a MOB decemberben kiküldött egy hivatalos levelet, abban volt egy szerencsétlenül megfogalmazott mondat, miszerint vegyék figyelembe a döntésnél, hogy Magyarország megpályázta a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), és Győr valószínűleg meg is fogja kapni, mert csak egy pályázó van - ez is a magyar szervezésű Világjátékok vesztét okozhatta.    

Gémesi jelezte ezt a problémát Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének. Mint fogalmazott: "Nem haragot vagy ellentétet kell most már generálni, hanem le kell vonnunk a következtetéseket. Együtt ugyanis sokkal erősebbek vagyunk, nem kell külön haladnunk. Nem kell rontani a sok pénzt és energiát igénylő, sikeres pályázat esélyét azzal, hogy nem egyeztetjük a lépéseket." 

Gémesi szerint a kudarc ellenére lenne értelme pályázni a 2021-es Világjátékokra is: "nem az a fontos, hogy én részt veszek-e majd abban a pályázatban is, ám abban biztos vagyok, hogy a magyar sport egységét és színességét sokkal jobban tudja reprezentálni a MOB és az olimpiai mozgalom is, ha Magyarország újra megméretteti majd magát."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK