Társoldalunk:

A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia

2012.02.08. 11:09

Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb érdeklődést vonzó, rosszul fizetett sportágak lesznek. A fogadási csalások a doppingnál is nagyobb veszélyt jelentenek a sportra. Az olimpia szervezői éppen ezért felállítanak egy speciális egységet, amelynek az Interpol is besegít, és a gyanús fogadásokat figyeli.

Idén nyáron két olyan eseményt is rendeznek, amely a sportrajongókon kívül valószínűleg azokat is lázba hozza majd, akik sportfogadások útján próbálnak pénzt szerezni. Az elmúlt két évben fél Európán végigsöprő bundaügy egyértelművé tette, hogy a futball az egyik legkedveltebb célpontja a fogadási maffiának, úgyhogy az UEFA monitoringrendszere, amelynek az a feladata, hogy a gyanús fogadásokat jelezze, a nyári Európa-bajnokság képében újabb komoly kihívás előtt áll.

A foci-Eb mellett a londoni olimpia az év másik kiemelt sporteseménye, amely fogadói szempontból elképesztően gazdag kínálattal kecsegtet, hiszen rengeteg sportág történéseire lehet tippelni, ugyanakkor éppen ez teszi nehézzé a gyanús fogadások és eredmények leleplezését. A londoni olimpia szervezőbizottsága arra készül, hogy felállítson egy különleges egységet, amelynek az lesz a feladata, hogy kiszűrje a fogadási csalásokat.

"Ideje közbelépni és megállítani őket"

A különleges egység azt vizsgálná, felmerültek-e furcsaságok egy-egy fogadásnál - ilyennek számít, ha rövid idő alatt nagyon sok pénzt tesznek fel nagyarányú győzelemre, vagy az előzetesen esélytelenebbnek tartott csapatra -, valamint információt gyűjt és oszt meg azokról, akik megpróbálják az eredmény befolyásolására rávenni a sportolókat. Az egység a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, az angliai Fogadási Bizottságnak, és ha szükséges, a rendőrségnek is beszámolhat a fejleményekről.

"Ez egy nagyszerű ötlet, már régóta esedékes volt. Ahogy azt a Bunda című, Magyarországon is megjelent könyvemben is leírtam, a fogadási maffia az elmúlt húsz évben az összes futball-világeseményen megkörnyékezte a játékosokat, csapatokat, bírókat, és egy olimpia hasonlóan vonzó esemény a számukra. Ideje közbelépni és megállítani őket" - nyilatkozta az [origo]-nak Declan Hill, aki az Oxfordi Egyetemen a bundamérkőzések kutatásával szerzett doktori címet.

Hugh Robertson, az angol sportminiszter a Sunday Times nevű lapnak úgy nyilatkozott, hogy a fogadási csalások már nagyobb veszélyt jelentenek, mint a dopping, amit azzal indokolt, hogy ez egy láthatatlan dolog, ráadásul az interneten percenként lehet fogadni, és nemcsak eredményekre, hanem például arra is, melyik csapat végzi el az első bedobást vagy szögletet.

Nem a 100 méteres síkfutást fogják manipulálni

"Nem lehet lebecsülni a fogadási csalások jelentette fenyegetést, mert abban a pillanatban, ha az emberek azt látják, hogy nem igazi verseny zajlik a pályán, elfordulnak a sporttól, és az olimpia darabokra hullhat. A futballban és a krikettben már kirobbant a fogadási botrány, és két-három éven belül más sportágak is megfertőződhetnek, remélem, nem az olimpián szembesülünk az újabb nagy vihart kavaró esettel" - nyilatkozta Robertson, aki szerint elsősorban a távol-keleti fogadási maffiától kell tartani, amelynek a Magyarországra is elérő bundaügyben is megvolt a befolyása, az őrizetbe vett korábbi élvonalbeli futballista, K. Zoltán a gyanú szerint egy ázsiai szervezet megbízásából vesztegetett meg játékosokat.

Forrás: AFP/Jung Yeon-Je
Usain Bolt híres és gazdag, ő nincs a fogadási maffia látókörében

Hill osztja Robertson véleményét, ő is az ázsiai maffiát emlegette mint potenciális veszélyforrást, ott ugyanis hatalmas a szerencsejátékok piaca, és nagyrészt illegális a fogadás, azaz csak bűnözőkön keresztül lehet részt venni benne. A manipulált eredményekre jellemzően nem is az internetes oldalakon, hanem a készpénzforgalmú irodákban fogadnak, hiszen az interneten banki tranzakción keresztül történik a fogadás, a pénzmozgás visszamenőleg is lekövethető, az IP-cím beazonosítható.

"Az olimpia nagyon népszerű a fogadási csalásoknál, de a problémát nem az olyan kiemelt jelentőségű események jelentik, mint például a 100 méteres síkfutás. A megvesztegetésekre azoknál a kisebb figyelmet vonzó sportágaknál van esély, ahol a sportolók viszonylag kevesebbet keresnek, emiatt kísértésbe eshetnek a felajánlott összeg nagysága miatt" - mondta Hill, aki nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, könnyebb vagy nehezebb-e befolyásolni az eredményeket egy olimpián, mint egy foci-Eb-n.

Szerinte ez leginkább a sportolókon múlik, mert sokakat közülük kizsákmányolnak a saját vezetőik - a harmadik világban, elsősorban Afrikában nagyon rossz a helyzet ezen a téren -, emiatt könnyebben megkörnyékezhetik őket a fogadási csalók.  

Bár az sportfogadással foglalkozó cégek kínálatában számos egyéni sportág  is szerepel, a leleplezett  csalások túlnyomó többsége focimeccsekhez kötődik. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mivel a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, a legtöbb fogadást is ezen a területen kötik, így kevésbé feltűnő egy-egy nagyobb nyeremény vagy egy váratlan eredmény eltalálása. Az olimpia idején azonban várhatóan jelentősen megnő majd a fogadások száma más sportágakban is, így egy jól kidolgozott csalást is nehezebb lesz kiszűrni.

Az állampolgári bejelentésekre is számítanak

Hill szerint a sportesemények manipulálása már túlnőtt a doppingon, és sokkal jobban veszélyezteti a sportágak tisztaságát. "Az elmúlt nyolc évemet annak szenteltem, hogy a fogadási csalás ellen küzdjek. Ázsiában volt alkalmam megfigyelni, hogy a korrupció milyen károkat okoz a sportban, utálnám, ha ugyanezekkel a körülményekkel szembesülnék Európában vagy bárhol máshol."

Robertson a különleges egységről azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy nagyon kifinomult hírszerző rendszerrel rendelkeznek, és ha bármilyen rendellenességet észlelnek, azt azonnal rögzítik és kivizsgálják. A sportért felelős minisztérium szóvivője ezt annyival egészítette ki, hogy a különleges egység minden olyan információhoz hozzáfér, ami a fogadásokkal kapcsolatos, így a NOB és a szerencsejátékokért felelős bizottság mellett az Interpollal is együttműködik.

A minisztérium arról is tárgyalt, hogy megváltoztassa a 2005-ben bevezetett szerencsejáték-törvényt annak érdekében, hogy a szerencsejátékokért felelős bizottság a rendőrségtől kapott információkat is megoszthassa az újonnan létrehozott egységgel. Az új szervezet munkáját az állampolgárok is segíthetik, akik e-mailben jelezhetik, ha bármilyen furcsaságot észlelnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK