Vágólapra másolva!
Az időjárási előrejelzések alapján a szokásosnál is nagyobb erőpróba, kemény fagy és jeges víz vár szombaton Vácott a Duna átúszására vállalkozó Schirilla Györgyre.

A város honlapja szerint az egészséges életmódot a szombatihoz hasonló próbákkal propagáló ötven éves sportember folyamátúszására délután 3 órakor kerül sor, de a vállalkozó kedvűeknek már fél háromkor érdemes lesz kimenniük a partra a közös bemelegítő futásra. A vízbeereszkedés előtt és után különféle produkciókkal szórakoztatják a közönséget a Duna-parti országzászlónál.

Saját honlapján Schirilla György arról ír, hogy utálja a hideg csapvizet, a hideg zuhany pedig szinte sokkhatásként éri, mint ahogy azt sem szereti, ha kemény fagyban kell várakoznia egy villamosmegállóban. "A nulla fok körüli Duna teljesen más" - teszi hozzá. Saját bevallása szerint az ilyen hőmérsékletű szabad vizekben otthonosan mozog és örömmel tempózik. "A jéghideg vízben fázni nem, legfeljebb fokozatosan megfagyni lehet" - írja a sportember.

A tervek szerint a váci úszást követően február 11-én Szarvasnál, 18-án Bikácsnál, 25-én Halászinál mártózik majd meg a jeges vízben.