Vágólapra másolva!
Roger Goodell, a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) főigazgatója hétfőn elutasította a New Orleans óvását, és ezzel fenntartotta a csapatra kiszabott valamennyi korábbi büntetést, így Sean Payton vezetőedző egy évre szóló eltiltását is. A Saints egy olyan rendszert tartott fenn, melyben díjazták az ellenfél lesérülését okozó megmozdulásokat a pályán.

Vérdíjért taroltak az NFL mészárosai

A brutális rendszert Gregg Williams védekezésért felelős edző találta ki még évekkel ezelőtt (ő azóta a St. Louis Ramshez szerződött), de a Saintsnél tudott róla Sean Payton vezetőedző, Joe Vitt másodedző és Mickey Loomis általános igazgató is.

A rendszer kifejezetten embertelen volt, több pénz járt a sztárok letarolásáért és komoly sérüléssel végződő belépőért, mint egy sima szerelésért.

A csapattal 2010 februárjában Super Bowlt nyert Payton egyéves büntetése április 16-tól lép életbe.

Williamsre, aki idén a St. Louis Rams gárdájához igazolt meghatározatlan idejű eltiltást rótt ki a liga.

Rajtuk kívül a Saints általános igazgatója, Mickey Loomis nyolc, míg Joe Vitt helyettes vezetőedző hat meccsre szóló eltiltást kapott, melyet a szeptemberben kezdődő, 16 mérkőzésből álló alapszakasz során kell letölteniük.

A klub 500 ezer dolláros büntetést is köteles fizetni, továbbá megfosztották az idei és a jövő évi drafton (amatőr játékosbörze) a második körös választási jogától.