Eltitkolták az 1972-es müncheni terrortámadás baklövéseit

Vágólapra másolva!
Szépíteni igyekezett fellépését, és eltitkolta szakmai baklövéseit a német és a bajor kormány a palesztin terroristák által az 1972-es müncheni olimpia idején elkövetett terrortámadás során - írja friss számában a Der Spiegel.
Vágólapra másolva!

A külügyminisztérium egy hivatalnoka már két nappal a fürstenfeldbrucki repülőtéren lezajlott vérfürdő után megfogalmazta azt az irányvonalat, amelyhez utóbb mind a bonni szövetségi, mind a müncheni tartományi kormány tartotta magát: "Kerülni kell a kölcsönös szemrehányásokat. Önkritikára sincs szükség."

A hírmagazin a nyomozó hatóságok eddig titkosnak minősített jelentéseire, követségi táviratokra és kabinetülések jegyzőkönyveire hivatkozik beszámolójában. Kiemeli, hogy a hivatalos dokumentumokból annak idején kimaradtak lényeges részletek. Például az, hogy a müncheni ügyészség - gondatlanságból elkövetett emberölés miatt - vizsgálatot indított a városi rendőrkapitány és a kommandós akció parancsnoka ellen.

Ugyancsak nem esett szó a hivatalos jelentésekben arról, hogy már az olimpiai játékok előtt igen konkrét utalások és figyelmeztetések hangzottak el egy készülő merényletre vonatkozóan. A bejrúti német nagykövetség például augusztus 14-én - három héttel a terrorista akció előtt - jelentette Bonn felé egy bizalmi emberének értesülését, miszerint "palesztinok incidensre készülnek a müncheni olimpia idején". Négy nappal később pedig a bonni külügyminisztérium azt ajánlotta a belső elhárítást végző bajor alkotmányvédő hivatalnak, hogy tegyen meg minden lehetséges biztonsági óvintézkedést.

A Der Spiegel kiemeli: a felelősök megpróbálták eltüntetni a hibáikat bizonyító jeleket. Néhány nappal a véres merénylet után egy bűnügyi főfelügyelő lefoglalta azt a 26 forgatókönyvet, amelyet Georg Sieber müncheni rendőrségi pszichológus dolgozott ki válsághelyzetek esetére. A müncheni játékok biztonsági koncepciójának előkészületei keretében Sieber felvázolta azt az eshetőséget is, hogy egy palesztin terrorista kommandó támadást hajt végre sportolók ellen. Ez a forgatókönyve mindmáig nem került elő.

Palesztin terroristák a müncheni játékok idején behatoltak az olimpiai faluba, ahol túszul ejtettek több izraeli sportolót. Még a szálláshelyen lelőttek egy súlyemelőt, majd túszaikkal a fürstenfeldbrucki repülőtérre távoztak. A német határőrség különleges kommandója késő este megpróbálta kiszabadítani a sportolókat, a meggondolatlan akcióban az összes túsz, valamint az öt terrorista életét vesztette.