Társoldalunk:

A NASA már keresztet vetett rá, mégis száguld Zanardi

2012.08.27. 17:23

Tizenegy éve csodával határos módon élt túl egy brutális balesetet a korábbi Forma-1-es pilóta, Alex Zanardi. Az olasz hamarosan újra versenyezni kezdett, futamokat is nyert, ám 2009-ben abbahagyta az egészet, hogy az olasz csapattal indulhasson a londoni paralimpián a háromkerekűeknél. A 45 éves sportoló szerint Usain Bolt is fogyatékosnak érezhetné magát, ha néhányan tudnának repülni.

Alessandro Zanardi számára ismerős lesz a paralimpia Brands Hatch-i pályája. Az olasz sportoló több mint tíz éve tesztelt már ott, még Forma-1-es pilótaként, 300 km/óra fölötti tempóval. "Mikor legutóbb ott voltam, még kicsit gyorsabban mentem, de még mindig szeretem azt a pályát" - nyilatkozta a Guardiannak Zanardi, aki háromkerekes biciklivel indul majd a paralimpián.

A korábbi F1-es versenyző 2001-ben, a CART-sorozat európai debütálásán, a németországi Lausitzringen szenvedett brutális balesetet. Az autója megpördült a bokszkijáratnál, és keresztbe állt az úton. Néhány autó még kikerülte, de a kanadai Alex Tagliani 340 km/órás sebességgel telibe kapta a Reynard-Hondát épp a legsérülékenyebb pontján, az első kerék mögött, ezzel kettévágta a kocsit és a pilótát is.

Zanardi balesete 0:21-nél, utána a túlélésről beszél 


Zanardi mindkét lábát elvesztette, helikopterrel szállították Berlinbe, a világ egyik leghíresebb baleseti kórházába, és mint a helyi orvosok elmondták: tíz, maximum 15 percen múlt az élete. Az akkor 34 éves versenyző testében kevesebb mint egy liter vér maradt, hétszer kellett újraéleszteni, így az orvosok a mai napig sem értik, hogyan élte túl a balesetet.

"Az mentett meg, hogy nem törtek szilánkosra a csontjaim" - mondta az olasz. "Könnyen meghalhattam volna ott a pályán. A sérüléseimet összevetették egy NASA-tanulmánnyal, amely azt a kritikus pontot vizsgálta, amelyen túl az emberi szervezet nem képes túlélni. Ezek alapján hivatalosan halott lennék."

Láb nélkül sem kell lassúnak lenni

A kétszeres CART-bajnok rögtön a kómából való felébredés után a versenyzésre gondolt: "azt kérdeztem magamtól elsőre, hogyan csinálom majd lábak nélkül azt, amit szeretnék?" Kilenc hónappal később már a Túraautó-Európa-bajnokságon versenyzett, ahol futamokat is nyert.

"Meggyőztem a csapatomat, hogy csináljanak nekem egy különleges fékpedált, amit a műlábammal is jól használhatok. Attól még, hogy nincs lábam, vezethetek gyorsan, nem akartam a sima pontszerző helyeknek örülni, úgy gondoltam, képes vagyok győzni, és meg is próbáltam."

Forrás: AFP/Matthias Hiekel
A balesetről készült dokumentumfilm csak erős idegzetűeknek ajánlott

A tervezésről autóversenyzőként tanultak felhasználásával a bolognai születésű sportoló saját műlábakat tervezett, olyat is, amivel úszni tud menni a fiával. "Ha láb nélkül úsznék, olyan lennék, mint egy zsák krumpli. Készítettem tehát egy korrózióálló protézist, amit bevontam az autóversenyzésben használt szivárgásgátló habbal."

Zanardi azonban újabb kihívásokat keresett, így jutott el a háromkerekű biciklihez, amit kézzel kell hajtani. A 2007-es New York-i maratonon mindössze négyheti edzés után negyedik lett. Két évvel később be is fejezte az autóversenyzést, hogy az olasz válogatott tagjaként elindulhasson a 2012-es paralimpián. Tavaly már megnyerte a New York Marathont, a lengyel Rafal Wilk előtt, aki salakmotoros volt, de egy balesetben elvesztette a lábait.

Hamupipőke cipője

A most 45 éves Zanardi forradalmasította a háromkerekű biciklizést: az F1-es tesztpilótaként szerzett tapasztalatait felhasználva a nulláról épített magának új járművet. Az edzésadatok elemzésére fedélzeti monitort készíttetett, melyek mára általánossá váltak a sportágban.

"Nem olyan nagy a különbség a Forma-1 és e között. Ami eltér, hogy itt mindenkinek másmilyen biciklire van szüksége, a megmaradt képességei függvényében." Az egykori Williams-pilóta szénszálas ülést készíttetett, ami tökéletesen passzol hozzá, "olyan, mint Hamupipőke cipője."

Forrás: Europress/Getty Images/Ben Hoskins

Londonban egy 15 és fél kilométeres időfutam, a Brands Hatch-i pályán pedig egy 64 km-es verseny vár a kerekesre, aki jelenleg mintegy 60 km/órás csúcssebességre képes. A háromkerekűt hajtókat négy kategóriába sorolják majd, a fogyatékosságuk mértékétől függően. Az olasz a H4-esbe kerül, mivel képes mozgatni a hátát, azaz előre tud hajolni, megváltoztatva ezzel a súlypontját.

A sportoló nővére autóbalesetben halt meg gyerekként, Zanardit ezért megpróbálták távol tartani az utaktól a szülők. "Olyan szenvedélyesen szerettem a motorokat, hogy kaptam tőlük egy gokartot, így kontrollált körülmények közt kiélhettem a sebesség iránti vágyam. Ez vezetett el az autóversenyzéshez."

"Ha néhány ember repülni tudna, Usain Bolt érezhetné magát fogyatékosnak. A nagy kihívás, hogy a legjobbat hozzam ki abból, ami van. A balesetem után tudtam, hogy nehéz lesz, mégsem lepett meg ez az új élet. A szüleim arra neveltek, hogy mindig javítsak a dolgokon."