Vágólapra másolva!
Az úszó Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert 50 méter háton a londoni paralimpián. Tóth Tamás 200 vegyesen a negyedik lett.

Az S5-ös kategóriában induló, 35 éves Vereczkei szereplését már csak azért is különleges figyelem kísérte, mert 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában arany-, míg 2004-ben Athénban bronzérmet szerzett ebben a számban, emellett világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

Délelőtt megnyerte előfutamát, összesítésben a harmadik idővel jutott be a döntőbe, ahol a hármas pályáról indult, és a rajttól kezdve a harmadik helyen haladt, majd pozícióját mindvégig megőrizve, 38.92 mp-es idővel ért célba.

"A délelőtti eredményem bíztató volt, most is majdnem annyit úsztam" - nyilatkozta Vereczkei. "Kétszer ráúsztam a kötélre, mert nagyon erős a fény az uszodában, és bántja a szememet. Ezzel együtt természetesen nagyon boldog vagyok, mert azért jöttem Londonba, hogy a hatodik paralimpiámon is érmet szerezzek. Sikerült, és most minden kerek. Lehet, hogy ez volt az utolsó paralimpiám, szép lenne így búcsúzni, majd meglátjuk."

Tóth Tamás a negyedik helyen végzett 200 vegyesen. Az S9-es kategória kora esti fináléjában - amelyből hiányzott a délelőtti előfutamok során szabálytalan forduló miatt kizárt Sors Tamás - a hetedik idővel döntős magyar 2:21.04 perc alatt ért célba. Az ebben a számban tavaly Eb-harmadik versenyző, aki szerdán 50 m gyorson ezüstérmet nyert, mindössze 76 századdal maradt le a dobogóról.

A sportlövőknél Gurisatti Gyula a 13., míg Dávid Krisztina a 16. helyen zárt az 50 m szabadpisztoly küzdelmeiben.

Az asztaliteniszezők csapatversenyének negyeddöntőjében a Csonka András, Berecki Dezső összetételű együttes 3-0-ra kikapott a spanyoloktól úgy, hogy a három meccsen csak egy szettet nyert, s ezzel búcsúzott.

A 33 fős magyar küldöttség már 11 éremnél (2 arany, 4 ezüst, 5 bronz) tart a brit fővárosban, és tovább javította eredményét a 2008-as pekingi - egy aranyból és öt bronzból álló - terméshez képest.