Vágólapra másolva!
Kásás Tamásnak egy fogmosás is kínokat okoz, Erdei Zsoltban egy hétig vándorol a fájdalom egy meccs után, Dárdai Pálnak már a gyerekeivel sem ment a focizás, Mandula Petrát csak a terhességei alatt nem gyötörte a teste. A profi sportolók kemény fizikai megterhelésnek vannak kitéve, a testük sokszor már bőven a határain túl teljesít. Ilyen az élsport árnyékos oldala.

Kásás Tamás a könyvében felidéz egy reccói reggelt, amikor egy percébe telt, míg eljutott az ágyától a fürdőszobáig a negyven négyzetméteres lakásában, mert 35 éves korára már a járás is nehezére esett. "Föl kéne venni videóra, ahogy reggelente fogat mosok. Mert ha nem látható, akkor senki sem hiszi el, micsoda tortúra nekem egy szimpla fogmosás (...) Jobb kézzel a csapra támaszkodom, a balt gondosan lógatom, és próbálok felegyenesedni, hogy a tükörbe nézhessek. Golfkönyököm van a bal oldalon (nem teniszkönyök!). A vállam sajog, szúr. A derekam és a farizmom pedig görcsös, betonkemény, s hogy ne legyen túl unalmas az érzés, néha hasogat. Mint jelen esetben is. Itt állok a csapnál, derékban 45 fokban megdőlve, a jobb kezemnek szerencsére semmi baja, azzal próbálom magam a csapra támaszkodva feltolni. Aztán bevetem egy mentőstől tanult derékegyenesítő trükkömet. Ha úgy maradok, behajlott derékkal, akkor csak le kell lassan guggolni, ettől az ember dereka anélkül, hogy bármerre mozdulna, egyenes helyzetbe kerül, és már csak fel kéne állni. Látványra így már semmi bajod, de persze ugyanúgy fáj. Megcsinálom szép lassan, óvatosan, és a fejem alulról fölfelé bekúszik a tükörbe" - olvasható a háromszoros olimpiai bajnok vallomása a Kása című könyvben.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Kásásnak a fogmosás is gondot okozott

A folyamatos terhelés nem csak a vízilabdázók szervezetére van drasztikus hatással. Megkérdeztünk néhány sokat próbált élsportolót, az ő testük hosszú távon hogyan viselte a sínylődést.

Amikor vándorol a fájdalom

"Nálunk a felkészülési időszak sokkal keményebb, ott kell meghalnunk, hogy ne a meccs közepén essünk össze" - mondta a pályafutása vége felé járó Erdei Zsolt. A 38 éves, kétszeres profiboksz-világbajnok szerint az adrenalin miatt a meccsen már nem érzik a bokszolók a fájdalmat, de utána két kőkemény hét következik. "Egy-egy 12 menetes meccs után az első hétben jön a vándorfájdalom, az egyik nap a vádlim fáj a sok ugrálástól, de annyira, hogy lábra sem tudok állni, másnap pedig a karom szakad le, és ezek a fájdalmak végigmennek az egész testemen. Ez egy hétig tart, utána jön egy újabb hét lábadozás, amíg regenerálódik a testem. Viszont nekünk lelkileg is komolyan fel kell dolgoznunk egy-egy meccset, ez legalább annyira fontos, mint a fizikai regenerálódás."

Erdei szerint abban sincs semmi meglepő, hogy a röntgenfelvételek alapján egy 30 éves bokszoló ízületei ugyanúgy el vannak kopva, mint egy 70-80 éves embernél. "Nincs mese, ha sikeres akarsz lenni, akkor meg kell szakadnod. Ez fájdalommal jár, amit meg kell szoknod, ez így működik. Ugyanakkor a bokszról mindenki azt gondolja, hogy az egyik legveszélyesebb sport, de az megfigyelhető, hogy nálunk sokkal kevesebb a sérülés, mint például a kézilabdában vagy a fociban. Ott alattomosan ütik, rúgják egymást a játékosok, a bokszolók viszont azért mennek a ringbe, hogy kivédjék az ütéseket, erre pszichésen és fizikailag is fel vannak készülve."

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Erdei szerint a fájdalmat meg kell szokni

Amikor minden testrész veszélyben van

Kovács Péter elhíresült mondása, hogy "ha reggel felkelsz, és nem fáj semmid, akkor halott vagy". A korábbi világválogatott kézilabdázó szerint egy-egy kézimeccsen valóban rengeteg ütést és rúgást szednek össze a játékosok, de ugyanez igaz a vízilabdára és a jégkorongra is. "Igaz, a hokiban legalább van védőfelszerelés. Talán ezért is a kézilabda az egyik legsérülésveszélyesebb sportág, hiszen itt aztán tényleg minden testrész, a boka, a térd, a csukló, a könyök és a váll is ki van téve a terhelésnek. Szerencsére azért ma már jobban védik a játékosokat, mint a mi időnkben. Ha nekünk kificamodott egy ujjunk, akkor a csapatorvos gyorsan kihúzta, visszatekerte, bekötötte, és már mentünk is vissza a pályára, ma azért nem így működnek a dolgok. De emlékszem például az 1980-as világbajnoki döntőre, a Szovjetunió-NDK meccsre is, ahol több ütés volt, mint egy bokszvilágbajnoki címmeccsen."

Az évszázad kézilabdázójának megválasztott Kovács szerint ugyanakkor főleg genetika kérdése az, hogy ki hányszor sérül meg. Felhozta példának a több mint 200-szoros válogatott Kenyeres Józsefet, akivel gyakorlatilag együtt nőttek fel, szinte ugyanazokban a csapatokban játszottak, tehát ugyanazokon az edzéseken vettek részt és hasonló terhelést kapott a szervezetük, de míg Kovácsnak szinte semmilyen komolyabb sérülése nem volt, addig Kenyeresnek például már mindkét oldalon csípőprotézise van.

Csak a terhességek alatt nem szenvedett

Komoly problémái voltak a teniszező Mandula Petrának is, aki 2005-ben vonult vissza. A világranglistán a 30. helyen is állt, aktív pályafutása utolsó éveiben azonban már porckorongsérvvel küzdött, ezért is hagyta abba a teniszt 27 évesen. "A pályafutásom utolsó két évében már nem tudtam folyamatosan játszani, egy hónapot teniszeztem, majd egy hónapot feküdtem. Volt, hogy annyira fájt a derekam, hogy a mosdóig alig tudtam elmászni."

Forrás: AFP/Getty Images/Ezra Shaw
Mandula 27 éves koráig bírta az élsportot

Visszavonulása után még egy kicsit fitneszezett, majd szinte egyik napról a másikra abbahagyta a sportot, évekig nem csinált semmit, a nappali és a hálószoba között ingázott, hét év után éppen ezen a héten játszott először teniszmeccset. "Az elmúlt években nagyon szétestem, nem is a nullára, hanem a nulla alá kerültem. Szerdán elmentem teniszezni, két órát ütögettünk. Este, amikor hazajöttem, azt hittem, meghalok, annyira elfáradtam, másnap pedig alig tudtam lábra állni, fájt a csípőm, a vállam, a nyakam. 34 évesen nem biztos, hogy így kellene éreznem magam."

Visszavonulása óta három gyereket szült. Porckorongsérvvel nem lehetett egyszerű kihordani a babákat, gondolnánk, de Mandula pont az ellenkezőjét tapasztalta. "A terhességeim alatt voltam a legjobban. Amikor nagy volt a hasam, akkor megpróbáltam kihúzni magam, egyenesebb volt a tartásom, így nem is fájt semmim. Legszívesebben mindig terhes lennék, de ez nem megoldás."

Apa irigyelt bokája

Dárdai Pál, a német Hertha BSC korábbi focistája még aktív pályafutása alatt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy ha valaki nem játszik, és a csapat nélküle nyer, akkor kevés esélye van visszakerülni a kezdőbe. "Éppen ezért muszáj addig játszanod, amíg lábra tudsz állni, hiszen ha nem lépsz pályára, nem keresel pénzt, én is végigjátszottam szinte rögtön a térdműtétem után egy Bayern München elleni meccset, mert menni kell, csinálni kell."

Forrás: AFP/Miguel Villagran
Dárdai sokszor csak injekciókkal tudott játszani

A Bundesligában tizenhárom szezont lehúzott Dárdai szerint kevés olyan focista van, akinek nincs gyenge pontja a pályafutása vége felé, mindenkinek fáj valamije, valakinek a könyöke, másnak a térde vagy a csípője. "Volt olyan csapattársam, akinek úgy szakadt el az összes szalag a térdében, hogy nem is volt senki a közelében. Nekem a jobb bokám nagyon nagy bajban van, szétment az ugrócsont, a szalag ki van cserélve, sokszor csak injekciókkal tudok játszani. Ha olyan lenne a bokám, mint a 60 éves apukámé, akkor 38 éves koromig játszhatnék. Nemrég még a szabadnapjaimon is egész nap fociztam a gyerekeimmel, de ma már ezt sem bírom ugyanúgy" - mondta Dárdai még 2010-ben.

Akiknek minden mozdulat fáj

A pankráció nem klasszikus sport, hiszen a meccseken megbeszélt eredmények születnek, az előadók azonban ugyanúgy kockára teszik az egészségüket, mint a többi küzdősport képviselői. "A legtöbb probléma a szívvel van, hiszen nyílt titok, hogy régen kokszoltak a pankrátorok, ráadásul sokszor fájdalomcsillapítót szedtek a szteroidok mellé, így sajnos sokan végezték infarktussal negyvenéves korukban" - mondta a magyar pankrációs szervezet, a HCW egyik tagja, aki Renegade néven szórakoztatja a közönséget.

Manapság már a pankrátoroknál is tiltják a szteroidok használatát, a legismertebb a szervezet, az amerikai WWE sportolói ugyanakkor brutális terhelésnek vannak kitéve, hiszen a sok rendezvény miatt gyakran naponta fel kell lépniük, így szinte egyáltalán nem tudnak regenerálódni. "Nálunk azért más a helyzet, hiszen csak egy-két havonta vannak gáláink, így ki tudjuk pihenni a becsapódásokat, de még így is heti három-négy kondi- és kardioedzésre van szükségünk, hogy végig tudjunk csinálni egy félórás meccset. A pankrátorok többsége csontkovácshoz jár, szinte mindenkinek van valami gondja a hátával, a derekával és főleg a vállával, hiszen százkilós embereket emelgetünk a ringben, és a becsapódásoknál is vállal tompítunk. Én két hete nem tudtam edzeni, mert a legutóbbi gálánkon kiment a könyököm, de volt már agyrázkódásom is, amikor egyszer egy hardcore meccsen szétverték a fejemet egy kamion dísztárcsájával. Egy pankrációmeccsen elkerülhetetlen az erős fájdalom, próbálunk odafigyelni a egymásra, de minden egyes dolog, amit a ringben a másikkal teszünk, az fáj. Nem tudom, hogyan bírnám, ha naponta kéne csinálni."

Veszélyes a hirtelen leállás

"Én nem érzem, hogy elkoptam volna az élsport alatt" - mondta az 57 éves Kovács Péter. "Persze az izmok, az inak már nem olyan hajlékonyak, az ízületeim sem tökéletesek, de ez normális. Ehhez azért kellett az is, hogy nem hagytam abba hirtelen a kézilabdázást, NB I/B-ben levezettem két évet, kellett az a heti három edzés és az egy meccs. Igyekszem azóta is folyamatosan sportolni, valamit mindig kitalálok, hogy mozoghassak."

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Kovács (jobbra) folyamatosan sportol

A fokozatosságra Erdei Zsolt is nagyon odafigyel, szerinte életveszélyes, ha egy aktív sportoló egyik napról a másikra áll le. "Ez iszonyatosan igénybe venné a szervezetet, jobban, mint ha 200 fokon égve edzenénk. Nyilván van olyan, aki azt mondja, hogy visszavonul, és másnap már a busz után sem hajlandó futni, de ez egy rossz felfogás, mindenkinek kell valamennyit sportolni."

Az élsport következményeinek orvosi hátteréről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.