Vágólapra másolva!
Egy éve egy súlyos sérülés miatt még mindenki temette, azóta viszont az NFL rájátszásába vezette a csapatát, és mindössze kilenc yardra van attól, hogy minden idők legjobb futója legyen az amerikaifocista Adrian Peterson. Gyerekkorában több trauma is érte, felnőttként dollármilliókat adományozott el, de nem csak emiatt lóg ki a botrányos életű futólegendák sorából.

Adrian Petersont 2007-ben draftolta a Minnesota Vikings, meg is választották a legjobb újonc támadójátékosnak, egy évvel később pedig már ő futotta a legtöbb yardot a szezonban. Sorozatban négyszer választották be a Pro Bowlra (év végi gála a szurkolók által beszavazott játékosokkal), és minden NFL-idényében 1000 yard fölött teljesített. Minden idők egyik legnagyobb futótehetségének tartották, 2011 decemberében azonban a Washington elleni meccsen egy futott touchdownnál keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében. Egy irányítónál vagy egy elkapónál is nagyon fontos az egészséges térd, de talán a futóknál kapja a legnagyobb terhelést, ezért sokan már temették Peterson karrierjét, mondván, hogy soha nem lesz a régi.

Peterson sérülése:

http://www.youtube.com/v/r2bXbm8nJb4?hl=hu_HU&version=3

A műtét után hónapokig nem lehetett hallani róla, 2012-ben az előszezon összes meccsét kihagyta. Az NFL-idény első fordulójában, szeptemberben aztán a Jacksonville Jaguars ellen hosszabbításban megnyert meccsen - állítólag még sérülten - ismét pályára lépett, és mindjárt futott is két touchdownt, valamint a klub történetének legtöbb yardot futó játékosa lett. Egyre jobb formába lendült, teljesen felépült a sérüléséből, ezt bizonyítva a 16. fordulóra már az övé volt a szezonban a legtöbb futott yard, és az utolsó alapszakaszmeccs előtt csak 208 yard hiányzott ahhoz, hogy megdöntse Eric Dickerson (Los Angeles Rams) 1984-ben felállított, és megdönthetetlennek hitt 2105 yardos rekordját.

A Packers elleni találkozónak ennél nagyobb tétje is volt vasárnap, ugyanis a Vikings egy győzelemmel bejuthatott a rájátszásba. Az utolsó percben, 34-34-es állásnál a Minnesota támadhatott, és legalább field goal-távolságig (ahonnan biztosan be lehet lőni a mezőnygólt) kellett menetelniük a hazaiaknak, hogy behúzzák a győzelmet. Szinte minden támadást Petersonra építettek, aki egy 26 yardos futással három másodperccel a vége előtt nyerő helyzetbe hozta csapatát, a field goalt értékesítve pedig a Minnesota bejutott a rájátszásba. Peterson 199 yarddal zárta a meccset, azaz csupán kilenc yard hiányzott a csúcsdöntéshez. Amikor a pálya szélén álló riporternő, Pam Oliver rákérdezett erre, Peterson hirtelen nem tudta, hogy miről van szó.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vcp36K3viH6wIGip

"Milyen kilenc yard? Ja, a rekord? Csak arra figyeltem, hogy megnyerjük a meccset, és bejussunk a rájátszásba, ez volt a legfontosabb. Majd egy hét múlva megdöntöm" - mondta Peterson, aki az idei szezonban a futott yardokat tekintve messze listavezető, de a futott touchdownok listáján is a második helyen áll, hét TD-vel a houstoni Arian Foster (10) mögött.

Az amerikai hírcsatornák szerint szinte biztosra vehető, hogy ő lesz az idén a liga legértékesebb játékosa (MVP). A szurkolók nemcsak a fantasztikus visszatérés miatt választhatják MVP-nek a rendkívül szerény Petersont, hanem a személyisége miatt is. Tavaly például ő lett az Év közösségi embere az NFL-ben, csak 2012-ben egymillió dollárt (kb. 220 millió forint) adományozott korábbi oklahomai egyetemének, de 50 ezer dollárt (11 millió forint) küldött a Sandy hurrikán károsultjainak is, szülővárosában, Palestine-ben pedig 400 családnak segített meleg ételhez jutni hálaadáskor.

"Még soha nem találkoztam ilyen emberrel. Alázatos, szerény, és mindenhez pozitívan áll hozzá. Nemrég paralimpikonokkal találkozott, beteg kisgyermekekhez látogatott, és veterán katonáknak köszönte meg a hazáért tett szolgálatot" - mondta Petersonról Brad Madson, a Minnesota Vikings egyik vezetője.

Forrás: AFP/Steve Terill
Peterson 2011 márciusában Ugandában jótékonykodott

Talán azért is jótékonykodik ennyit, mert bár a szülei szintén jó sportolók voltak, nem volt tökéletes a gyerekkora. Anyja háromszoros egyetemi bajnok atléta volt, sprintelt és távolugrott, apja tehetséges kosaras volt, de mielőtt az NBA-be igazolt volna, a testvére véletlenül lábon lőtte, amikor tisztította a fegyverét, így gyorsan véget ért a karrierje. Ezután edzősködni kezdett, és belekeveredett néhány simlis üzletbe is, kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzt segített tisztára mosni, a banda lebukott, az apát pedig letartóztatták. Ennél is nagyobb sokk érhette a hétéves Adrian Petersont, amikor az utcán bicikliző kilencéves bátyját a szeme láttára gázolta el egy részeg sofőr, a kisfiú azonnal szörnyethalt.

A tragédiák ellenére Peterson nem züllött el, példamutató életet él, nincsenek botrányai, egyszer azonban ő is negatív színben tűnt fel a címlapokon. Egy houstoni night-clubban szórakozott éjszaka, majd amikor a bár bezárt, a biztonságiak távozásra szólították fel. Állítólag ekkor Peterson összeszólalkozott velük, majd a rendőrök le is tartóztatták, 1000 dollár óvadék fejében távozhatott. Peterson ügyvédje szerint az amerikaifocista nem volt agresszív, a rendőrök mégis rátámadtak, többször megütötték, a szeme környékén és az állán találták el. Ez az egyetlen szégyenfolt az életében, nem úgy, mint több legendás futónak.

Kegyetlen eredménykényszer az NFL-ben

Az alapszakaszban kiesett klubok közül hét csapatnál sem kegyelmeztek a vezetőedzőnek. A legnagyobb meglepetés talán Lovie Smith és Andy Reid menesztése, előbbi kilenc éven át irányította a Chicago Bearst, utóbbinak pedig tizennégy év után kellett távoznia a Philadelphia Eaglestől. Szintén azonnal kirúgták az alapszakasz utolsó fordulója után Ken Whisenhuntot (Arizona Cardinals), Pat Shurmurt (Cleveland Browns), Norv Turnert (San Diego Chargers), Chan Gaileyt (Buffalo Bills) és Romeo Crennelt (Kansas City Chiefs).

A hétvégén a Wild Card-körrel folytatódik a bajnokság, a program (magyar idő szerint):
Houston Texans - Cincinnati Bengals (szombat, 22.30)
Baltimore Ravens - Indianapolis Colts (vasárnap, 19.30)
Green Bay Packers - Minnesota Viking (vasárnap, 2.00)
Washington Redskins- Seattle Seahawks (vasárnap, 22.30)

Erőnyerőként csak a következő fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe a Denver Broncos, a New England Patriots, az Atlanta Falcons és a San Francisco 49ers.



Az egy szezonban elért legtöbb yardokat tekintve az NFL örökranglistáján a hetedik helyen áll 2003 yarddal O. J. Simpson. A hetvenes évek egyik legjobb játékosának történetét a legtöbben ismerik, és sokan nem úgy emlékeznek rá, mint minden idők egyik legjobb running backjére, hanem arra a sportolóra, aki 1994-ben meggyilkolta volt feleségét, Nicole Brown Simpsont és annak új barátját, Ronald Goldmant. Állítólag egy tőrrel leszúrta a párt, és bár a DNS-nyomok azt bizonyították, hogy ő volt a tettes (más elméletek szerint a fia gyilkolt, ő csak elvitte a balhét), végül felmentették. Simpsont 2007 szeptemberében is letartóztatták, mert egy Las Vegas-i hotelszobába betörve sportereklyéket rabolt el egy gyűjtőtől. Mivel ezt fegyverrel tette, és többek között emberrablással is vádolták, 33 évet is kaphatott volna, ám végül csak 15 év börtönre ítélték.

Forrás: AFP/Issac Brekken
O. J. Simpson a tárgyaláson

A legjobb futók listájának ötödik helyezettje, Terrell Davis nem ilyen komoly volumenű ügybe keveredett, de 2001-ben neki is bíróság elé kellett állnia illegális prostitúció, csalás és zsarolás miatt. Egy atlantai szórakozóhely táncosnője azt állította, hogy pénzért feküdt le a denveri legendával a klubban, ahol mindennapos volt a prostitúció, és többször meg is zsarolták a lányokat. A 2002-ben visszavonult focistát végül felmentették, a balhét a klub tulajdonosa vitte el. Davis 2005-ben egy hollywoodi szálloda bárjában összeverekedett két biztonsági emberrel, a sportolót alaposan elverték, komoly nyaksérülést szenvedett, amiért be is perelte a kidobókat alkalmazó céget, de a bíróság végül nem neki adott igazat.

Eric Dickerson és Adrian Peterson mögött a harmadik helyen Jamal Lewis áll a futók örökranglistáján, a Baltimore-ral 2001-ben Super Bowlt nyert running back a börtönt is megjárta 2005-ben. Kábítószerrel kereskedett, öt kiló kokainnal fogták meg, és bár később vallomásaival segítette a rendőrség munkáját, négy hónapot így is le kellett ülnie.