Vágólapra másolva!
A férfi- és nőivízilabda-, valamint a nőikosárlabda-válogatott képviselheti a csapatsportágakban a magyar színeket júliusban a kazanyi Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői tájékoztatása szerint a nevezéseket és a részvételt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) hagyta jóvá.

A női vízilabdázók legutóbb a 2009-es belgrádi viadalon szerepeltek, az együttes egészen a döntőig menetelt. A férfiak tavaly a kínai Sencsenben a 11. helyen végeztek. A női egyetemi kosárlabda-válogatott a 2009-es belgrádi Universiadén a 12. lett.

Az egyéni számokban induló versenyzők nevezéséről ezekben a hetekben, hónapokban döntenek a szakszövetségek, valamint a MOB diák és egyetemi-főiskolai sportért felelős szakmai tagozat tagja, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

A MOB közleménye szerint az Universiade az olimpiai játékok után a világ legnagyobb sporteseménye, amelyen 20-25 sportágban 150-160 ország 10-12 ezer versenyzője vesz részt.

A 2013-as nyári Universiade mind a sportágak (27), mind a várható résztvevők számában (12 ezer) rekordokat dönt. A versenyek megrendezésére és az edzéslehetőségek biztosítására összesen 64 sportlétesítmény (ebből 30 kifejezetten az Universiade kiszolgálására épült) áll rendelkezésre Kazanyban. A 12 ezer sportoló elszállásolására és teljes körű kiszolgálására alkalmas Universiade-falu a viadalt követően egyetemi campusként üzemel tovább.

A MEFS célja, hogy az eddigi legnagyobb Universiadén 20-21 sportágban közel 160 magyar egyetemi hallgató vegyen részt. A 27. nyári Universiadét július 6-17. között rendezik Kazanyban.

A 30. nyári Universiade megrendezésére valószínűleg Budapest is pályázik, március 30-ig kell jeleznie részvételi szándékát, a pályázat leadási határideje pedig szeptember 14. A helyszínről november 9-én döntenek Lausanne-ban, a FISU végrehajtó bizottságának ülésén.