Vágólapra másolva!
Nehezebb feladat volt távoznia Magyarországról csütörtök délután a ralis Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek, mint teljesítenie a hétvégi olasz Vk-futam első, nyolc kilométeres szakaszát. Az Opel Dakar Teamnek sikerült távoznia a teljes útzár elott.

Havazás percről percre

"A balesetek híreit hallva az M1-esen indultunk el Olaszország felé, de arról is letereltek minket. Végül azonban mégiscsak szerencsénk volt, mert még a teljes útzár előtt átjutottunk Ausztriába, és bár a hat óra helyett tizenkettőt jöttünk, megérkeztünk a verseny helyszínére" - mondta Szalay Balázs, aki azóta már túl is van az idénynyitó Vk-futam első szakaszán.

A rendezők erre a napra csak egy alig nyolc kilométeres bemelegítő szakaszt írtak elő a mezőny számára, amelyet Szalay és Bunkoczi a legjobb magyar autós egységként a 11. helyen teljesített.

"Itt nem is az eredmény volt fontos, hanem hogy egy kicsit visszarázódjanak a versenyzésbe, hogy egy kicsit újra összemelegedjenek az Opel Mokkával" - írta a csapat hírlevele.

"Volt egy-két vizesárok, és akadtak szűk, beláthatatlan részek a pályán, de szerencsére nem volt gondunk. Bemelegítésnek éppen jó volt" - mondta Szalay.

"Másfél másodperccel vagyunk lemaradva a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlessertől, ami szerintem elég jó" - büszkélkedett Bunkoczi. "Amúgy is azt szoktam mondani, ha jól érezzük magunkat az autóban, az eredménnyel sem lehet gond, és most jól éreztük magunkat."

A Világkupa-verseny szombaton három hosszabb szakasszal folytatódik (összességében körülbelül 180 versenykilométer vár a versenyzőkre), amelyeken azért már kialakulhatnak nagyobb különbségek.

Italian Baja, a Világkupa 1. futama, Pordenone
Abszolút sorrend az 1. szakasz után:
1. Krzysztof Holowczyc, Andreas Schulz (lengyel, német, Mini All4) 6:27.4
...11. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 28.4 másodperc hátrány
...18. Korda, Fábián (magyar, Toyota Hilux) 49.8 mp h.
...19. Lónyai, Garamvölgyi (magyar, BMW X5) 50.5 mp h.
...30. Varga, Szegedi (magyar, Nissan Pickup) 1:23.6 p h.

Motorosok:
1. Alessandro Ruoso (olasz, Yamaha) 6:06.5
...8. Somfai Mátyás (magyar, KTM) 1:18.9 p h.