Társoldalunk:

Fogadjunk, hogy szétmegy az álompár!

2013.03.24. 10:00

Hiába talált egymásra a golf legnagyobb sztárja és az alpesisí királynője, a párkapcsolat-szakértők nem jósolnak nagy jövőt nekik. Kérdés, hogy a notórius félrelépő Tiger Woods képes lesz-e megmaradni Lindsey Vonn mellett, mindenesetre előnyei is hátrányai is vannak, ha egy pár mindkét tagja híres sportoló. Egy civil partner ugyanakkor könnyen a kiszolgálószemélyzet szerepébe kerülhet egy élsportoló mellett.

Tiger Woods és Lindsey Vonn a héten a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy együtt jár. A bulvársajtó hónapok óta cikkezett a két sportoló románcáról, képeket közölt róluk, és beszámolt arról is, hogy a sízőnő februári eleji schladmingi balesete után a golfozó küldte el érte a  magánrepülőgépét Ausztriába. A két híresség jó egy éve, egy jótékonysági rendezvényen találkozott, tavaly novemberben már együtt ment síelni, egyre több időt töltött együtt, közben lassan mindenki számára nyilvánvalóvá vált: ez már szerelem.

Koszorúslányokig és a boldogító igen kimondásáig azonban nem jutnak majd el, bármilyen szép párt is alkotnak, és bármennyire boldogok is most - állítja egy párkapcsolat-szakértő pszichológus, Wendy Walsh a USA Today című lapban.

"Igen csekély az esélyük a sikeres kapcsolatra" - jelentette ki a The 30-day love detox (szabad fordításban A harmincnapos szerelemkúra) című könyv szerzője. "Nehéz dolguk lesz, sokkal nehezebb, mint a legtöbb párnak. Mikroszkóppal bámulják az életüket, márpedig nem könnyű normális életet élni, ha a világ minden pontján árgus szemekkel figyelnek."

Forrás: Northfoto
Woods és Vonn most nagyon boldog

Woods 2010-ben elvált a feleségétől, Ellen Nordegrentől, miután 2009-ben kiderült, hogy a golfozó éveken át több nővel is viszonyt folytatott. A százmillió dolláros válás, a szaftos részletekkel együtt az év sztorija lett Amerikában, Woods eredményei is hanyatlottak, kétéves nyeretlen szériába került. Végül 2011 decemberében - 26, győzelem nélkül teljesített verseny után - első lett Kaliforniában, méghozzá úgy, hogy két lyukkal a zárás előtt még egy ütés volt a hátránya.

"Tiger minden mozdulatát lesik majd a notórius hűtlenkedése miatt. Valahányszor egy szép nővel szóba áll egy golfpályán, Lindsey hallani fog róla" - magyarázta Walsh.

A pár jövőjével nem csak a USA Today foglalkozik: a Bovada fogadóiroda négyszeres pénzt fizet, ha a Woods és Vonn 2015. január elsejéig összeházasodik, vagyis csekély esélyt lát arra, hogy ez bekövetkezik.

Mintha a pár is érezné a kapcsolat nehézségét: a 37 éves Woods és a 28 éves Vonn egyaránt kérte a sajtót és a rajongókat a magánéletük tiszteletben tartására. "A barátságunkból valami mélyebb lett az elmúlt hónapok során, és ez nagyon boldoggá tesz" - kommentálta  Vonn a Facebook-oldalára feltett képeket.

Forrás: AFP/Adrian Dennis
 Vonn hasonlít Woods volt feleségére

"Olyan, mint egy hirdetés, nem igaz?" - reagált kissé cinikusan a pszichológus. "Mintha azt szeretnék, ha mi is tudnánk valamiről. De miről is? Talán Tiger azt közli így, hogy képes egészséges monogám kapcsolatban élni. Viszont nagyon érdekes, Vonn mennyire hasonlít Tiger volt feleségére. Mindannyiunknak van egy zsánere."

Vonn ugyancsak elvált, a közelmúltban szakított Thomas Vonn-nal, aki szintén síző volt, valamint az edzője, tanácsadója és férje is egy személyben. Mindketten igyekeztek feldolgozni a korábbi kapcsolatuk felbomlását: Woods terápiára ment, miután a házasságtöréseit a címlapokon látta viszont, Vonnt pedig depresszióval kezelték.

Vonn és Nordegren hasonlósága feltűnt Bonnie Eaker Weil New York-i kapcsolatterapeutának is: "Ez lehet Woods egyik válasza a történtekre, megpróbálja helyettesíteni a volt feleségét." Weil ezzel együtt úgy tartja, a pár sokat segíthet egymásnak. "Sok közös van bennük, mindketten fájdalmas múltat zártak le, és az újrakezdésen dolgoznak."

Forrás: AFP/Getty Images/Ben Gabbe
Vonn és a csillogás

Nagy jövőt viszont Weil sem jósol Woodséknak. "Álintimitás van közöttük. A tartós kapcsolat legfőbb akadálya a két, eltérő területen építkező karrier. A celebpárosok többnyire nem működnek, akik szétmennek, mind azt mondják, a távolság miatt történt."

"A legjobbakat kívánom nekik, de meg kell hozniuk a maguk áldozatát, hogy a kapcsolat működjön" - mondja Weil. "Lindseynek 28 évesen gyorsan el kell döntenie, hogy szeretne-e anya lenni. Tiger dilemmája, hogy képes-e a monogámiára, miután évekig mohón váltogatta a szexpartnereit. És együtt el kell dönteniük, milyen áldozatokra hajlandóak, mit tudnak együtt elérni, és mennyi időt képesek egymástól távol tölteni."

Woodsék jövőjének azonban lehet pozitív forgatókönyve is, mondja Hevesi Krisztina, az ELTE párkapcsolati szakértője: "Fontos, hogy egymásra licitálnak a népszerűséggel. Woods korábban nem tudott monogám kapcsolatban létezni, de talán jobban működhet, ha olyannal van együtt, akit tisztel. Ezért tehát nem értek teljesen egyet ezzel a véleménnyel. Lehet reklámszagú a Facebookra kitett fotójuk, de lehet coming out is, azaz felvállalnak egy érett döntést."

Forrás: AFP/Michal Cizek
Graf és Agassi egymásra talált a pályán

"A hírnevet kezelni egy embernek sem könnyű, akkor már jobb, ha a pár mindkét tagja ismert, mert ha az egyikük képes bánni a hírnévvel, akkor segíthet a másiknak is, másrészt nagyobb a veszély, ha az egyikük ismeretlen" - tette hozzá Hevesi. "Nem csak a sportban gyakoriak a sztárpárok, a zenészek, színészek is gyakran összeállnak. Noha a hivatásukban megszokták, hogy ők állnak a középpontban, mégis könnyebb együtt maradniuk."

Egy profi sportolónak rengeteget kell utaznia, ami hatalmas lemondással jár, ezt pedig a párjuk sokszor nehezen viseli. Egy olyan világsztár, mint Andre Agassi akárkivel összejöhet, elég egyet SMS-eznie, de egy idő után rájön, hogy a stabilitás sokkal többet ér egy-egy kalandnál. Ezért is lehetséges, hogy az amerikai teniszező, aki járt modellekkel, színésznőkkel is, végül Steffi Grafban találta meg az igazit. "Annál jobbat el sem tudok képzelni, hogy hazamegyek edzésről, és olyan valaki fogad, aki tudja, mit éltem át, és nem akar elrángatni moziba vagy máshová" - mondta egyszer Agassi.

Forrás: AFP/Leon Neal
Federer a családot választotta a kalandok helyett

"Egy civil sokszor nem érti meg a sportolók problémáit" - erősíti meg az Agassi-tézist a pszichológusnő. "A sportolónak fontos az edzője, a csapattársa, a gyúrója, fontos az újságíró, a menedzser, és csak azután jön a párkapcsolat - ezt nem könnyű feldolgozni. Két sikeres sportoló közül általában a sikeresebb támogatja azt, akinek még el kell érnie valamit. A sportoló-civil kapcsolat akkor működik jól, ha a civil el tudja fogadni, hogy ő a sportoló kiszolgálószemélye, bármilyen csúnyán hangozzon is ez. A csapatsportot űzők helyzete nehezebb, mert ha klubot váltanak, sokszor más városba, más országba kell költözniük. Általában egyébként a nők hozzák az áldozatot."

Az egymásért hozott áldozatra és a közös célok kitűzésére a legjobb példa talán a Roger Federer, Mirka Vavrinec pár. A svájci teniszező a karrierje elején ismerte meg a feleségét, akivel azóta is együtt van. Vavrinec, akit a sydneyi olimpia utolsó napján csókolt meg először Federer, maga is teniszezett, de abbahagyta a játékot, hogy támogathassa a férjét. Ekkor azonban depressziós lett, amiből csak Federer tudta kirángatni. Mirka aztán mindenben a férje mellé állt, ami rengeteget segített Federernek abban, hogy ilyen magasságokba jusson. Mindketten tudták, mivel jár a tenisz, volt közös céljuk, és együtt gyűrtek le komoly problémákat. Federer meccseire manapság már az ikerlányaikat is kiviszik olykor, úgy tűnik, a tenisz és a családi élet békésen megfér egymás mellett.