Vágólapra másolva!
Az angol válogatott rögbis, Danny Cipriani egy ugrásnak köszönhetően élte túl, amikor elütötte egy kétemeletes busz.

"Alig tudom elhinni, hogy nem haltam meg, az ösztöneim mentettek meg" - idézte a Daily Mail a Sale Sharks rögbisét.

A 25 éves fedezet Leedsben egy kocsmázás után indult hazafelé, az úttestre lelépve úgy érzékelte, hogy tőle balra egy busz áll, ám kiderült, hogy a jármű mozgásban van. "Egy pillanat alatt ott volt, de egy hirtelen reflexmozdulattal sikerült felugranom, így az ütközésnél nem kerültem a kerekei alá."

Ciprianit fekete öltönye miatt egyáltalán nem látta a sofőr, a rögbis mégis megúszta életveszélyes sérülések nélkül, ugyanakkor két hónapra így is kidőlt a balesetben megsérült térde miatt.

"A busz szélvédője teljes egészében apró darabokra tört, képzelhetitek, hogy nézett ki a srác" - idézett egy szemtanút az angol lap. A helyszínen készült fotón a leedsi 6-os busz és a hordágyra szíjazott rögbis látható. A Daily Mail azt írja, hogy egy héttel a baleset után a mankóval közlekedő rögbis arcán több vágás is látható, és a bal karja is tele van zúzódással.

A hétszeres angol válogatott megfogadta, hogy soha többet nem iszik alkoholt, modell barátnője, Kelly Brook pedig a férfi sérüléseit bemutató videoüzenettel indított hadjáratot a kocsmázások ellen.