Vágólapra másolva!
Ahogy szerdán és csütörtökön, úgy pénteken is kikapott Polgár Judit a genfi nemzetközi sakktornán.

Minden idők legjobb női sakkozója már nem juthatott tovább csoportjából. Ezúttal a már elődöntős azeri Sahrijar Mamedzsarov ellen ült asztalhoz. Az első rapid partiban - melyben 25 perc és lépésenként további 10 másodperc gondolkodási idejük volt a feleknek - sötéttel ugyan kikapott, de aztán világossal javított, és a torna során először begyűjtötte a teljes pontot.

Két villámparti következett négy perc és lépésenként további két másodperc gondolkodási idővel, de a forgatókönyv ekkor sem változott, mindkét esetben a világos bábukat vezető sakkozó nyert.

A párharc eldöntésére olyan parti következett, amelyben világos négy perccel és lépésenként két másodperccel, sötét pedig három perccel és lépésenként két másodperccel gazdálkodhatott, de világosnak győznie kellett a sikerhez. Polgár vezette a világos bábukat, Mamedzsarov azonban remit ért el, azaz ő nyerte a párharcot.

Polgár szerdán a svájci Yannick Pelletier-től két vereséggel, csütörtökön a korábbi világbajnok Vlagyimir Kramnyiktól, egy-egy remivel, illetve vereséggel kapott ki.

A torna nyolc résztvevőjét két négyes csoportba osztották, mindegyikből az első kettő jutott az elődöntőbe. Polgár a kvartettjében utolsó lett.