Vágólapra másolva!
Kedden ünnepli 60. születésnapját Fa Nándor háromszoros földkerülő vitorlázó.

Fa Nándor az óceánon ered Usain Bolt nyomába

Fa Nándor esetében a 60. születésnap nem sportpályafutása összegzését, illetve az emlékek felidézését jelenti, mivel tavaly decemberben bejelentette, hogy 15 év után visszatér az óceáni versenyzéshez, s egy négyéves terv megvalósítására készül.

Ennek csúcsát a 2016-17-es Vendée Globe szóló, kikötés nélküli földkerülő viadal jelenti majd. Egy új, 60 lábas (18 méteres) hajót épít, hogy a hajóosztály világbajnoki sorozatában induljon. Novemberben állt volna rajthoz az első versenyen, de egy szabályváltozás miatt halasztásra kényszerült.

"Az év elején véget ért Vendée Globe után az osztály előírásait szabályozó IMOCA változtatott egy-két dolgon, levonva a tanulságokat. Az új szabályozás része, hogy mivel a mostani verseny során három tőkesúlyvesztés is történt, a jövőben csak kovácsolt rozsdamentes acélból készült tőkesúlytestet lehet használni - mondta Fa Nándor. - Ezt a tőkesúlyanyagot egy cég gyártja a világon, amely Franciaországban található. Augusztus közepére tudják legyártani, szeptember közepén tudjuk formára marni, így a hajó a novemberi Transat Jacques Vabre versenyre nem készülhet el."

Fa Nándor hozzátette, ősszel tudják vízre tenni az új hajót, s tavasszal indulhat el első versenyén. A fizikai felkészülésről elmondta, hogy lassan, de biztosan kezdi visszanyerni régi formáját: "Kenus koromban készültem utoljára edzéstervvel, de azóta is kondiban tartom magam, folyamatosan sportolok. A hajóépítés egyébként kemény fizikai feladat, rengeteg rohangálással jár, három hónap alatt öt kilót fogytam, s kiszálkásodtam. Rendszeresen futok, biciklizem, s nemsokára elkezdek újra kajakozni is."

Forrás: MTI/Turcsi Gábor

Elárulta, a születésnapi ünnepségre szűk családi, baráti körben kerül sor: "Amúgy kutyakötelességből megtartjuk, de úgy érzem, mintha valaki más születésnapja lenne ez, én nem érzem magam 60 évesnek."

Fa Nándor húsz éve ért célba az ötödik helyen a Vendée Globe-on, társával, Gál Józseffel pedig 26 éve hajózták körbe saját építésű vitorlásukkal a Földet. Ám - amint azt elmondta - mostanában nem szokott nosztalgiázni.

"A nosztalgia addig tartott, amíg el nem döntöttem, hogy nekivágok ennek a négyéves ciklusnak. Minden Vendée Globe rajtjára ki szoktam menni és az óceán partján ülve, a hullámokat és a végtelen vizet nézve mindig elérzékenyültem" - mesélte, hozzátéve, hogy "elképesztően jól" érzi magát, mióta a visszatérés mellett döntött.

"Kicsit belesatnyultam a cégvezetői státuszba, ez nekem kevés volt, de az elmúlt másfél évtized ezzel telt. Amióta ismét itt van előttem egy ilyen magas léc, amit meg kell ugornom, hihetetlenül motivált vagyok" - mondta Fa Nándor.

Fa Nándor:
születési hely, idő: Székesfehérvár, 1953. július 9.
civil foglalkozása: hajótervező, kikötőépítő
klubjai: Köfém SC, majd Alcoa Köfém SC

1970-től a székesfehérvári Köfém SC kajakozója, 1979-től vitorlázója, 1979-84-ben Finndingi, 1989-től S-jolle, 1993-től Laser hajóosztályban. 1980 és 1985 között barátjával, Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú St. Jupát nevű vitorlást, amellyel 1986-87-ben körbevitorlázták a bolygót, ezzel ők lettek az első magyar földkerülők. Erről az útról 1988-ban jelent meg A Szent Jupát 700 napja című könyve. 1988-1990 között megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást, a 60 láb hosszú Alba Regiát. 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen és 11. lett. 1992-93-ban legjobb nem franciaként az ötödik helyen ért célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. 1997-ben a negyedik helyet szerezte meg a Jacques Vabre Atlanti-óceánt átszelő párosversenyen a spanyol Albert Bargués oldalán. Életre hívta a szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt, amelyet 2010-ben meg is nyert. 2012 decemberében bejelentette, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, s 2016-ban ismét rajthoz áll a Vendée Globe-on.

Elismerései, kitüntetései:
1993: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Székesfehérvár díszpolgára
A Megszállottak Klubja tagja, a klub 1993-as megalakulásától 11 évig elnöke