Vágólapra másolva!
Három hónappal a láng fellobbanása előtt a szervezőbizottság közzétette néhány résztvevőnek a nevét a szocsi téli olimpia fáklyáját vivők közül.

A tervek szerint még az előtt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) érkezik, hogy október 7-én, a görögországi Olümpiában fellobban a láng. Az ISS-en, 400 kilométerre a Földtől, két orosz asztronauta viszi majd ki az űrbe az akkor még alvó fáklyát.

A 76 éves Tyereskova mellett a négyszeres olimpiai bajnok tornász, Alekszej Nyemov és a műúszásban háromszoros ötkarikás aranyérmes Marija Kiszeljova is fut majd a lánggal. Az Oroszország valamennyi régióját képviselő fáklyavivőket 140 ezer jelölt közül választották ki ez év januárja és májusa között.

A láng fellobbanása napján Moszkvából kezdi meg útját, s a téli játékok történetének leghosszabb stafétájában mintegy 14 ezren viszik majd négy hónapon, 65 ezer kilométeren és 2900 településen át egész Oroszországot bejárva, míg végül február 7-én megérkezik Szocsiba.