Társoldalunk:

Kiderült, hogy a sportban vannak csodák

2013.07.10. 19:58

Csoportelső lett az Universiadén a nő vízilabda-válogatott, miután döntetlenre végzett a franciákkal. Délután a férficsapat magabiztosan verte Kanadát. A nap bravúrja a nőikosár-csapaté, amely a Kína elleni győzelemmel negyeddöntőbe jutott.

Az egyetemista és főiskolás sportolók oroszországi világjátékán a női együttes igen gyengén kezdett a franciák ellen, akik 4-1-re elhúztak, s később is rendre tartani tudták az egy-két gólos előnyüket.

Hat-hatnál ugyan egyenlő lett az állás, a rivális azonban a negyedik negyed hajrájában megint elhúzott két góllal. Szűk másfél perccel a vége előtt a triplázó Somhegyi Noémi szépített, majd 14 másodperc volt vissza, amikor Csabai Dóra egyenlíteni tudott.

A magyar válogatott így első lett négyesében - korábban az Egyesült Államokat és Ausztráliát legyőzte -, s a másik csoport negyedikjével játszik majd pénteken az elődöntőbe jutásért.

női vízilabda, B csoport, 3. forduló:
Magyarország - Franciaország 8-8 (1-4, 2-1, 2-1, 3-2)

A férfiaknál Magyarország válogatottja könnyed játékkal, nyolc góllal bizonyult jobbnak a kanadaiaknál. A csapat legeredményesebbje Halek Márton volt, aki négy gólig jutott.

férfi vízilabda, A csoport, 4. forduló:
Magyarország - Kanada 14-3 (2-0, 4-1, 3-1, 5-1)

A három győzelemmel és egy vereséggel álló magyar együttes hatfős csoportjában legközelebb csütörtökön mérkőzik: budapesti idő szerint 16.30 órától Japán az ellenfél.

A nőikosárlabda-válogatott 80-67-re legyőzte a kínai csapatot, ezzel bejutott a torna negyeddöntőjébe.

A mérkőzésen - amely előtt mindkét együttesnek egy-egy győzelem és vereség volt a mutatója - a két gárda szinte végig fej fej mellett haladt, az utolsó két negyedben azonban a magyarok a maguk javára fordították az összecsapást.

A csapat legeredményesebb játékosa a 22 pontot szerzett Varga Zsófia volt, de Bálint Réka (21 pont) és Krivacsevics Tijána (16) is remekül kosárlabdázott.

"Nehéz ilyenkor bármit is mondani, ez bravúrgyőzelem volt" - nyilatkozta Gáll Tamás, a magyarok edzője. "Kiderült, hogy a sportban vannak csodák. Fantasztikus csata volt."

A magyar együttes pénteken - magyar idő szerint - 19.30-kor a C csoport első helyezettjével találkozik a negyeddöntőben.

eredmény, D csoport:
Magyarország - Kína 80-67 (23-24, 12-12, 21-16, 24-15)

A súlylökő Márton Anita és a magasugró Szabó Barbara egyaránt bejutott a döntőbe. Márton 17,45 méteres lökésével, míg Szabó 1,84 méteres ugrásával jutott be a fináléba.

A kalapácsvető Ozorai Jenny a döntőben 58,04 méterre hajította a szert, ezzel a 13. helyen zárt. A férfi 800 méteres síkfutásban Gutema Emanuel 1:53.46 perces idővel megnyerte futamát, s ezzel bejutott az elődöntőbe. Zsivóczky-Farkas Györgyi a női hétpróbázók mezőnyében négy szám után 3614 ponttal az 5. helyen áll.

A férfi tornászoknál Vecsernyés Dávid nyújtón a hatodik helyen zárt. A férfi kardcsapat az első mérkőzésén 45-38-as vereséget szenvedett a kínaiaktól, így már a 16 között búcsúzni kényszerült.

A sakkozó Dudás Eszter kikapott az orosz Anasztaszija Bodnaruktól, míg a cselgáncsozók közül Bor Barna az abszolút kategóriában a vigaszág negyeddöntőjében esett ki, míg a 64 kilogrammos Majer Tibor helyezetlenül zárt.