Vágólapra másolva!
A kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág közül az úszók kapják a legnagyobb, 736,5 millió forintos támogatást. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozat szerint a legkevesebb pénz, 43,7 millió forint a Magyar Asztalitenisz Szövetség számlájára kerül.

A szövetségeknek nyújtott támogatási összegek magukban foglalják "a Magyar Olimpiai Bizottság által ellátott, a kiemelt edzők foglalkoztatásához kapcsolódó költségeket is." Az egyéb sportágakban a szakemberek foglalkoztatásának feladataihoz 88,6 millió forintot biztosít az állam.

A július 1-jén bejelentett idei támogatásból a hétfőn közölt határozat szerint 4,278 milliárd forint jut sportlétesítmény-fejlesztésre.

A kormány összesen 8,695 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a határozat szerint elszámolási és a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel.

A határozatban az áll: a kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy "a sportról szóló 2004. évi I. törvényben meghatározottak szerinti éves szakmai előrehaladási jelentések alapján a sportágfejlesztési koncepciók megvalósításának üteméről, és az ehhez kapcsolódó állami támogatások felhasználásáról rendszeresen adjon tájékoztatást a kormány részére."

Szintén a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, mely szerint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj 2013. évi kifizetésére 61,2 millió forintot biztosít az állam.

A kormány a július 1-jei bejelentés szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít a 16 kiemelt sportágnak.

A támogatott szövetségek és a támogatások összege:
Magyar Úszó Szövetség - 736,5 millió forint
Magyar Birkózó Szövetség - 459,1 millió forint
Magyar Kajak-Kenu Szövetség - 336,3 millió forint
Magyar Atlétikai Szövetség - 314,5 millió forint
Magyar Öttusa Szövetség - 304,9 millió forint
Magyar Vívó Szövetség - 301,6 millió forint
Magyar Torna Szövetség - 295,3 millió forint
Magyar Ökölvívó Szakszövetség - 295,2 millió forint
Magyar Judo Szövetség - 250,4 millió forint
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség - 211,2 millió forint
Magyar Röplabda Szövetség - 119,5 millió forint
Magyar Tenisz Szövetség - 107,5 millió forint
Magyar Kerékpársportok Országos Szövetsége - 94,4 millió forint
Magyar Evezős Szövetség - 93,3 millió forint
Magyar Sportlövők Szövetsége - 65,5 millió forint
Magyar Asztalitenisz Szövetség - 43,7 millió forint