Vágólapra másolva!
Néhány hete több százmillió kínait bűvölt el egy kínai versenyen Hegedűs László, a legjobb magyar triálos, aki a dél-afrikai világbajnokságra készül. A világranglista hetedik helyén álló 23 éves sportoló az egyetlen Magyarországon, aki ebből él, a versenyzés mellett rendszeresen vállal fellépéseket különböző partykon és rendezvényeken, volt, hogy irodaházban kellett a dolgozók között az asztalon ugrálnia félmillió forintos bringájával. Szerinte nem sérülésveszélyes ez a sport, bár egyszer papucsban próbált meg triálozni, és amikor kicsúszott belőle a lába, szinte kettévágta a sípcsontját a hegyes pedál.