Vágólapra másolva!
Terrell Suggs, a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban szereplő Baltimore Ravens játékosa is úgy gondolja, hogy szándékos volt az áramszünet a tavalyi Super Bowlon - írja a Tdmagazin.hu.

Az NFL nagydöntőjében a Baltimore 34-31-es győzelmet aratott a San Francisco felett, 28-6-os állásnál azonban több mint fél órára elment az áram a New Orleans Saints stadionjában, ahol a döntőt rendezték. A rendkívül simának induló találkozó ezután vett új fordulatot, és bár a 49ers nem tudott győzni, azért képes volt felzárkózni ellenfeléhez.

A Ravens már visszavonult legendája, Ray Lewis korábban úgy nyilatkozott, hogy szándékosságot gyanít az eset mögött, most pedig egy másik Ravens-játékos vélekedett hasonlóan. Terrell Suggs az ESPN-nek adott interjúban fejtette azt a nézetét, mely szerint az NFL mindenható ura, Roger Goodell keze van a dologban.

"Goodell olyan, mint egy Las Vegas-i trükkmester, akinek mindig van valami az ingujjában, amit elő lehet húzni, ha értik, mire gondolok..." - mondta Suggs, utalva arra, hogy az NFL-t irányító Goodell intézte el az áramszünetet, hogy megtörje a Baltimore lendületét, ezzel izgalmasabbá tegye a Super Bowlt.

Az áramszünet: