Vágólapra másolva!
Németh Kornél, a HTS KTM Team versenyzője dominált az idén német endurokrossz sorozatban, így végül magabiztosan nyerte meg második bajnoki címét az egyik legnehezebb terepmotoros műfajban, a kétórás cross countryban.

Balszerencse üldözte a magyar krosszosokat a csapatvébén

Némethnek nem ismeretlen a kétórás versenyek világa, az utóbbi években nagyobb hangsúlyt fektet az endurózásra. Mint mondja, túl a harmincon ez a műfaj sokkal kíméletesebb a testével, márpedig tavaly súlyos gerincsérvvel műtötték.

A legeredményesebb magyar krosszos két bravúros győzelemmel kezdte az évet a cross country sorozatban. Triptisben és Walldorfban a hatalmas sárban aratott fölényes győzelmeket. A harmadik, marisfeldi állomáson az ítéletidő kifogott rajta, csak a negyedik helyen végzett két nagy bukás után. A sorozat negyedik állomását a müncheni X-Games miatt kihagyta, de Goldbachban egy újabb győzelemmel tért vissza, majd a hatodik, schefflenzi fordulón sem talált legyőzőre.

Az utolsó, bühlertanni állomásra tíz pont előnnyel érkezett meg. Itt már nem kellett feltétlenül győznie a bajnoki címhez, de riválisa, a svéd Roni Nikander megkönnyítette a dolgát: vezető helyről bukott, amit Németh rutinosan kihasznált. A nagy sárban, félig betegen is győzni tudott, ezzel a magyar MX1-es bajnoki cím után a második rangos titulusát nyerte meg 2013-ban.

Németh Kornél lázasan küzdött Forrás: Németh Kornél

"Rettentő ideges voltam egész heten" - árulta el utóbb. "A Nemzetek Krosszán megfáztam, így egész héten a feleségem ápolt. Antibiotikumot szedtem, megtettünk, amit csak lehetett, hogy jól legyek vasárnapra. Féltem az esőtől, erre bekövetkezett."

"Startnál második voltam, riválisom ment elöl. Nem akartam belemenni semmilyen meccsbe, mert nekem jó lett volna egy második hely is a bajnoki címhez. Megoldotta helyettem, elesett előttem. Örülök a nemet bajnoki címemnek, hihetetlen jó érzés még ennyi év, és ennyi bajnoki cím után is!"

A bajnokság végeredménye:
1. Németh Kornél - 170 pont
2. Roni Nikander - 155
3. Christian Weiss - 124
4. Erik Appelqvist - 121
5. Kevin Zdon - 121