Vágólapra másolva!

Megkezdték a hóágyúzást Mátraszentistvánon

Megkezdték a hóágyúzást a mátraszentistváni Síparkban, mivel mínusz kilenc fokra hűlt csütörtökre virradóra a levegő hőmérséklete a Mátrában. A tervek szerint december második hetében megkezdődhet a síszezon.

A Sípark sajtószóvivője, Erbeszkorn Tamás elmondta: a meteorológiai előrejelzések szerint a következő időszakban nappal is 0 fok alatt marad a hőmérséklet, így lehetővé válik első ütemben 10-15 ezer köbméternyi műhó készítése.

Ez elegendő a síelésre alkalmas hó megalapozásához a Síparkban, vagyis reményeik szerint december második hetében már két kilométernyi síelhető pályával várják a vendégeket.

A referens arról is beszámolt, hogy az elmúlt szezon zárása óta több tízmillió forint értékű fejlesztést hajtottak végre az immár 11 éve működő Sípark területén.

A gyermekek síoktatását segítendő egy újabb 15 méteres mozgójárdát, úgynevezett "varázsszőnyeget" állítottak üzembe, illetve a szezonkezdetre elkészül a síoktatópark gyermekmelegedője is.

Az idei szezonban, egy telek adásvételnek köszönhetően, meghosszabbítva használhatják a látogatók az 1-es jelzésű sípályát, illetve lehetőség nyílik egy, a hóágyúkat ellátó víztározó bővítésére. Új elektronikus beléptetőkapukat állítanak üzembe, valamint mintegy 800 fát ültettek a sípályák mentén - mondta a referens.

Erbeszkorn Tamás hangsúlyozta, hogy az áramszolgáltató mintegy 100 millió forint beruházásával fejleszti a Felső-Mátra elektromos hálózatát. Ettől azt várják, hogy nem fordulnak elő olyan sorozatos áramszünetek, amelyek az előző szezonban számos alkalommal órákra lebénították a Sípark felvonóit.
A Síparkban 10, összesen 4 kilométer hosszúságú sípályán 6 sífelvonó szállítja a síelőket.