Társoldalunk:

Csukott szemmel is megy ez. Vagy mégsem?

2014.03.02. 10:51

2004 óta paralimpiai sportág a vakfoci, amely itthon hároméves múltra tekint vissza. A tapasztalt játékosok azt is megérzik, hol vannak a többiek a pályán, vagy hova ment a lövésük, aki viszont először próbálja meg bekötött szemmel terelgetni a csörgőlabdát, annak azt is nehéz elérnie, hogy mindig a helyes irányba mozogjon.

Ezt becsukott szemmel is meg tudom csinálni - ez járt a fejemben, ahogy ott álltam a labda mögött, hiszen számtalan alkalommal sikerült már betalálnom kispályán 7 méterről a 2,08 méter magas és 3 méter széles kézilabdakapuba. Ezúttal azonban be volt kötve a szemem, úgy éreztem magam, mintha egy sötét szobában lennék, így kénytelen voltam az agyamban rögzült mozdulatsorra és a környezetemből érkező ingerekre hagyatkozni.

A bal lábammal többször is megtapogattam a labdát, hogy belőjem magamnak, hol is állok, miközben azt hallottam, hogy előbb a bal, majd a jobb kapufát ütögetik meg, így segítve a tájékozódást. Mivel először rúgtam ilyen feltételek mellett kapura, tudtam, nem szabad egy lépésnél messzebb mennem a labdától, különben vagy el sem találom, vagy borulás lesz a vége, azt pedig senki nem szereti, ha kinevetik.

A szerző készül a büntetőrúgáshoz. Galériát a képre kattintva találhat!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Bár a mozdulat, ahogy jobbal megcélzom a jobb sarkot, emlékeztetett arra, amit futballpályákon látni, de a bekötött szem okozta bizonytalanság miatt nem sikerült elég erőt tenni a lövésbe. Így a kapus nyerte a párharcot, aki eleve előnyben volt, mivel mindent láthatott. A kudarcélményemet csillapította, hogy körülöttem mindenki tapsolt és dicsért. Kihagyott hetesért valószínűleg még senki nem kapott ennyi elismerést.

Végül nem úszta meg a kapus

Ráadásul amikor azzal szembesültem, hogy az utánam következők sem tudtak gólt lőni, beláttam, nem én voltam túlságosan ügyetlen, hanem a feladat volt szokatlanul nehéz. Volt azonban, akinek sikerült. Szabolcs és Hunor volt az első két gólszerző, de számukra ismerősek voltak a körülmények: ők a bemutatót tartó vakfoci-csapat tagjai.

A védő lekésett, de ebből a lövésből nem lett gól. A további képekért kattintson a képre!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A 2004 óta a paralimpia műsorán szereplő vakfoci hihetetlenül összetett sportág, ahol a rengeteg egyszerre beérkező információ közül kell a játékosnak kiválasztania a számára legmegfelelőbbet.

A vakfocit két ötfős - négy mezőnyjátékos és egy kapus - csapat játssza egy palánkkal körbevett pályán, amelynek mérete megegyezik a kézilabdapályával. A labda olyan, mint amilyennel futsalban játszanak, azaz kisebb, mint a nagypályás fociban használt, és nehezebb, de nem ettől speciális, hanem attól, hogy csörgők vannak benne, így tudják a játékosok, merre van éppen. A mezőnyjátékosok számára a fejvédő opcionális, a szemkötő azonban kötelező az esélyegyenlőség jegyében, ugyanis alig (0-10% látásmaradvány)- vagy gyengénlátók (10-30% látásmaradvány) is játszhatnak, igaz, a nagy nemzetközi versenyeken őket a vakoktól eltérő kategóriába sorolják.

2x5 perc is tud sok lenni

Az egyedüli látó játékos a pályán a kapus, akinek azonban le van szabályozva a mozgástere. A kaputól számítva előre maximum kettő, oldalra egy métert mozoghat. Neki nemcsak az a szerepe, hogy védje a lövéseket, hanem irányítania is kell hátulról a társakat. Rajta kívül még ketten segítenek a tájékozódásban, egy ember a kapu mögül ad utasításokat a támadóknak (itt a kapu, most lőj, stb), az edző pedig általában középről irányítja a játékosait, akik a pályán a voi szó ismételgetésével jelzik a társaknak, hogy merre helyezkednek.

Magyarországon a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) kezdte el a vakfoci oktatást 2011-ben, jelenleg 10-15 fős a létszám, amelyet csak férfiak tesznek ki, korábban próbálkoztak lányok is, de ők végül nem maradtak a sportág mellett. A fiúk minden pénteken edzenek a MOMSport pályáján, ahol az idei első bemutatón megmérkőztek a Malév Old Boys-csapatával. „Én még a sötét szobában is elpilledek” - viccelődött a meccs előtt az egyik malévos, és az ismeretlen körülményeket nehezen szokták meg a vendégcsapat tagjai.

A meccs 2x5 percig tartott, ami elsőre nagyon rövidnek tűnik, de annak, aki sosem focizott bekötött szemmel, ez is éppen elég ahhoz, hogy elfáradjon a folyamatos koncentrációban. „Balu, te tudod, hol vagy?” - zrikálta a láthatóan eltévedt társát az egyik pihenő malévos, és Balu, azaz Nagy Balázs utóbb be is vallotta, csak addig tűnt könnyűnek a vakfoci, amíg fel nem ment a pályára.

Hiába csörög a labda, néha időbe telik reagálni a mozgására. A további képekért kattinson a képre!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Úgy voltam vele, ott a labda, ami csörög, valahogy csak megtalálom. Ehhez képest benn teljesen elveszettnek éreztem magam, nem tudtam, merre vagyok a pályán, és a labdával is csak akkor találkoztam, amikor a középkezdésnél lepasszoltam. Olyan érzés volt, mintha végigtámadtuk volna a meccset, mégis kikaptunk. Eddig is csodáltam a vakfocisokat, de most, hogy játszottam ellenük, még nagyobb elismeréssel adózom irántuk, és az a legjobb az egészben, hogy látni rajtuk, hogy élvezettel csinálják” - magyarázta Balu.

Megérzi, hogy milyen volt a gólja

A csak egy félidőt vállaló Papp Géza annyit tett hozzá, hogy bekötött szemmel nehéz volt a játék ritmusát felvenni, és hiába hallotta, hogy a közelben volt a labda, a reflexei nem működtek olyan kifinomultan, hogy időben le tudja reagálni a szituációt. „Mi csak szenvedtünk, forogtunk a pályán, még egy rendeset sem mertem futni, mert bennem volt a félelem, hogy nekimehetek valakinek. Az érzésekre kell hagyatkozni, ami a rúgásnál nagyon nehéz, mert az ember nem tudja, merre is van pontosan a labda. Ez egy teljesen más világ, de jó élmény volt, hogy ezt is megtapasztaltuk”.

A malévosok egy biztató lövést tudtak felmutatni, a meccs egyetlen gólját azonban a LÁSS csapata szerezte, Szabó István egy reménytelennek tűnő labdáért is elindult, majd jobbal éles szögből is bevágta. A gólszerző megdicsérte az ellenfelet, majd bevallotta, lecsúszott lövésből született a gólja. Amikor arról érdeklődtünk nála, utólag meg szokta-e kérdezni a segítőktől, hogy milyen gólt lőtt, azt válaszolta, szinte mindig megérzi, hogy egy lövése laposra vagy magasra sikerült, és hogy a hosszú vagy a rövid sarokra ment.

Az ütközéseket néha lehetetlen elkerülni. A képekért kattinson a képre!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

István születése óta vak, de mindig is imádott focizni, szülei elmondása alapján eleinte a talicska leszerelt kerekét rugdosták a húgával, mert az jól zörgött, majd ezt felváltotta a zacskóba csomagolt labda. István más sportágban is kipróbálta magát, 20 éves koráig versenyszerűen úszott, járt Eb-n és vébén is, de az ő kategóriájában kevesen indultak, és végül azért hagyta abba, mert a legjobbnak olyan időeredménye volt, amelyet nem tudott volna behozni.

A focitól viszont két balszerencsés sérülése sem tudta eltántorítani, és Benedek Richárd edző szerint egészen kifinomult érzéke van ahhoz, hogy megállapítsa, hol vannak a társak és az ellenfelek a pályán. István azért is méltatta a malévosokat, mert ő már rutinosnak számít, a kezdetektől lejár a LÁSS edzéseire, de így is nagyon nehéz feladatnak tartja, hogy egyszerre minden ingerre odafigyeljen. Azt mondja, egészen más a mozgása annak, aki korábban látóként vagy látásmaradvánnyal focizott, míg ő például nem tud cselezni, de szerinte ennek nincs jelentősége, mert az ellenfél úgysem látja, mit trükközik a másik a labdával.

A gratuláció természetesen itt is jár a másik csapatnak. Galéria kattintásra!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Nagy különbség van a született vakok és azok között, akik később vesztették el a látásukat: előbbiek magabiztosabban közlekednek a pályán, és könnyebben belövik, merre is vannak, míg utóbbiak ügyesebbek a labdával, és a mozgásuk is kifinomultabb. Nem volt véletlen, hogy a büntetőknél is mi lőttünk gólt, mert megszoktuk, hogy hogyan, mekkorát kell lőni” - mondta István, akinek a Barcelona a kedvenc csapata, és rendszeresen követi a fontosabb focimeccseket és a nagy tornákat.

Aki látóból válik vakká, annak nehezebb feldolgozni

A focimeccsen történteket könnyen maga elé tudja képzelni, persze elismeri, sok függ a kommentátortól, hogy miképp adja vissza az eseményeket, az olyan sportágakat, mint például a műkorcsolya, ellenben nem szereti, mivel nem látja, hogy mit takarnak az egyes figurák. István a többiekkel együtt az ősszel kilátogatott egy Diósgyőr-meccsre, ahol csak azt sajnálta, hogy nem a pálya mellől követhette az eseményeket, mert akkor könnyebben érzékelte volna, merre van a labda, igaz, annak is megvolt az előnye, hogy a lelátón ült, mert így jobban átjött a hangulat.

A mostani meccsre vidékről ellátogató szülei szerint az üzletkötőként dolgozó István úgy közlekedik, és mindent úgy csinál, mint egy látó, és soha nem tapasztalták, hogy másként néznének rá, inkább mindenki segítőkész volt a környezetében. Amikor őt kérdeztük arról, mit tapasztalt, hogyan viszonyulnak hozzá az emberek, azt felelte, olyanok, mint az időjárás, ha jókedvük van, segítőkészek, ha nincs, nem figyelnek rá.

Öltözőbe tart a csapat a győztes meccs után. További képek kattintásra!Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Nehéz megítélni őket, mert nem látom, hogy ki milyen pofát vág, és azt sem tudom, hányan mennek el mellettem, mire valaki megáll segíteni. Hogy milyen volt a tudat, hogy vakon kell élnem? Soha nem volt igazából probléma, így nevelkedtem, ezt tekintem természetes állapotnak. Persze van olyan, hogy az ember a sebeit nyalogatja, de aztán hozzászokik, mint minden máshoz. Azt mondják, aki látóból válik vakká, annak nehezebb feldolgozni, mert tudja, mit vesztett el”.

Megváltoztatják az ember világképét
Benedek Richárd, a fiúk edzője különböző képzettségű játékosokkal kezdett dolgozni, volt, akinél nem voltak meg az alapok, és még az olyan dolgokat is meg kellett tanítani neki, mint bemelegítésnél a karkörzés. Mivel nincs vizuális élmény, így a különböző gyakorlatoknál beállítja a játékos lábát, vagy kéri, hogy tapogassák meg az ő lábát, hogy ezáltal is rögzüljön a helyes mozdulat. Az a Malév elleni meccsen is látszott, milyen tudatosan játszanak a vakfocisok, itt is vannak különböző formációk, mint az 1-1-2 vagy az 1-2-1, ahol a négy játékos gyémántalakzatban helyezkedik el a pályán. A sportág jellegéből adódóan kevés a passz, sokkal inkább az egyéni játék a jellemző, bár Benedek szerint a csapata az ellenfeleknél többször alkalmaz oldalpasszokat. A szabadrúgásoknál, szögleteknél itt is megvannak a begyakorolt figurák, és a külföldi ellenfelek elleni meccseket ki szokták elemezni, és ha látnak olyan variációt, amely ellenük hatásosnak bizonyul, azt nem szégyellik átvenni. Mivel a csapatban mindenki dolgozik és vannak családapák is, így az edzésen nem mindig ideális a létszám, de ha kevesen vannak, annak is megvan az előnye, mert akkor jobban lehet egyénileg foglalkozni a játékosokkal. „Nem csak én adok, hanem ők is rengeteget adnak nekem. Megváltoztatják az ember világképét, és utána teljesen máshogy gondolok a saját problémáimra. Szeretek velük lenni” – mondta az edző, aki a vakok speciális szakiskolájának nevelőtanára és a vak diákok sportegyesületének vezetője is egyben.