Vágólapra másolva!
A barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistoriusnak kemény napja volt, a mai tárgyalási napon az eddig meglehetősen passzív ügyész keményen támadta, többször meghazudtolta és igyekezett minden állítását megkérdőjelezni.

A tegnapi sokkoló nap után Gerrie Nel államügyész más módon, de ugyanolyan agresszív volt, mint legutóbb, amikor az áldozatról készült rendőrségi fotókat nézette végig Pistoriusszal. Az ügyész kemény kérdéseket intézett az atlétához, és a személyeskedés határát súroló stílusban kérdőjelezte meg a vallomását.

A nap kezdetén szóba került egy nyilvános összezördülés Pistorius és Reeve Steenkamp között, Nel folyamatosan arra próbált rájátszani, hogy a közvélemény szemében tökéletesnek beállított pár kapcsolata nem volt jó, és Pistorius többször is nyilvánosan megalázta Steenkampot. Sok kérdés forgott Reeva egy korábbi üzenete körül, amikor azt írta az atlétának, „néha félek tőled”, erre Pistorius azt felelte, az iránta táplált érzéseitől félt.

„Mindenkit hibáztat, csak saját magát nem – mondta az ügyész Pistoriusnak, több hasonló stílusú kiszólás között néhányszor lehazugozta, a tárgyalás vége felé pedig azt mondta neki, „az ön verziója a történtekre olyan hihetetlen, hogy ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy igaz.”

Az ebédszünet után újra a helyszínen készített képek kerültek terítékre. A kérdés újra az, hogy a helyszínelők mozdítottak el bizonyos tárgyakat, vagy Pistorius nem mondott igazat a vallomásában. Jelentéktelennek tűnő, most mégis roppant fontos részletekről (pl. a ventilátor és a takaró pontos helye) folyt a vita, az ügyész próbálja ellentmondásba keverni, és minél többször meghazudtolni az atlétát.

A tárgyalás holnap reggel folytatódik.