Társoldalunk:

Loeb: Norbi egy hős

2014.04.20. 14:48

Sebastien Loeb jobban ismeri a Hungaroringet, mint Michelisz Norbertet, a kilencszeres ralivilágbajnok ezt a túraautó-világbajnokság Francia Nagydíján nyilatkozta az Origónak.

Loeböt megbüntették az időmérő után, és csak a mezőny végéről rajtolhatott a WTCC francia versenyhétvégéjének első futamán, de átverekedte magát a mezőnyön a bivalyerős Citroennel, többek között Michelisz Norbertet is megelőzve, és végül a második helyen zárt csapattársa, Yvan Muller mögött.

A verseny után a klasszis autóversenyző így válaszolt az Origo kérdésére: "Norbit nem ismerem annyira, néhányszor beszéltem már vele, de két dolgot tudok róla, az egyik, hogy egy nagyon gyors pilóta, ezt most is megtapasztaltam, amikor meg kellett előznöm, a másik pedig, hogy ő egy hős Magyarországon."

Loeb sztárallűröktől mentesen válaszolt a kérdéseinkreForrás: Kakas Péter

A Hungaroringet viszont annál jobban ismeri Loeb. Elmondta, hogy néhány éve még egy F3000-as autóval tesztelt ott egy napot, és a mostani Citroennel is tesztelt a szezon előtt, és tudja, hogy egy nagyon technikás pálya. A következő versenyt Magyarországon rendezik, az Eurosport azt is közvetíti.

Az első francia a futamot így értékelte: „Nagyon nehéz, de nagyon izgalmas verseny volt ez a számomra, ilyet raliban még nem éltem át. Keményen kellett nyomnom végig, mást nem is tehettem a mezőny végéről indulva, de az autóm nagyon jó volt, és nagyokat küzdöttem a pilótákkal. Nagyon élveztem."