Társoldalunk:

Rákbetegen nyeri az érmeket a szép fitneszes

2014.06.17. 13:30

Mészáros Mónika 39 évesen lett ismert fitneszversenyző. Hat és fél hónap alatt úgy átalakult, hogy tinédzser fiainak néha magyarázkodniuk kell: nem a barátnőjük, hanem az édesanyjuk. Tizennyolc évesen szilánkosra tört a homloka egy autóbalesetben, három éve a sípályán tönkrement a térde, majd kiderült, hogy rákbeteg, de érmeket így is nyert. Most egy nagy műtétre és az azt követő világbajnokságra készül.

Áll a színpadon, minden szem rá és a mellette álló fiatalabb fitneszmodellekre szegeződik. Állja az összehasonlítást, talán neki a legformásabbak az izmai, de nem úgy, mint a testépítőknek, hanem mint egy olyan nőnek, aki tenni akart azért, hogy sportosan-egészségesen nézzen ki. Annak a kategóriának, amelyben indul (model physique), éppen ez a lényege. A férfiak, ha megnézik, általában elgondolkodnak, jó-e, ha egy nő izmai látszanak, aztán bólintanak, hogy igen, ez még így szép.

Mészáros Mónika az idén a magyar bajnokságban a 160 centi alattiak kategóriájában második lett, a koszovói, májusi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, nemrég, a budaörsi SportFesten pedig aranyat.

A színpadonForrás: Molnár Ákos

Sokan el sem hiszik, hogy mielőtt az amatőr fitneszversenyzés mellett döntött, úgy nézett ki, mint azon az alább is látható képen, amelyet ezrek osztanak meg hüledezve az interneten. Nem könnyű egy fitneszes élete: amellett, hogy hetente legalább háromszor lejár az edzőterembe, sok pénzt elkölt versenydiétára, és kiszáradt szájjal várja a verseny végét. Neki ráadásul egészen más típusú nehézségekkel is szembe kellett néznie.

A homlokán még mindig látni annak a balesetnek a nyomait, amely 18 évesen történt vele. Egy 140-nel száguldó autóból – a bekötött biztonsági öv ellenére – kirepült, a homloka szilánkosra tört. Egy évet kellett várni, mire a gyulladás megszűnt, akkor lehetett elkezdeni a helyreállító műtéteket. Kivágtak egy csontot a csípőjéből, és – bőrszövetekkel együtt – beültették a fejébe. De középen maradt egy lyuk, amivel az orvosok sem tudtak mit kezdeni.

Hat éve egy speciális géllel feltöltötték a lyukat, de a szervezete kilökte magából az anyagot, és Mónika allergiás rohamot kapott. Aztán beültettek egy szilikont, amivel – most úgy néz ki – nincsen gondja. Az orvosok a baleset után azt mondták, sohasem lehet gyereke, de hamar született két fia, egy év sincsen köztük.

Síbaleset után testátalakítás

Forrás: Mészáros Mónika

Három éve síelni ment, a fekete pályákon is jól mozgott, de az egyik legkönnyebb pályán balesetet szenvedett. Külső-belső keresztszalag-szakadás, térdműtét, egy hónap mankó, tíz hónap rehabilitáció – aztán tüdőembólia trombózissal, nyaki gerincműtét kétszer is. Aztán kiderült, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegsége van.

Mozgás híján felszedett 14 kilót, mire jelentkezett egy teljes testátalakítást ígérő hirdetésre. Kiválasztották, edzőterembe kezdett járni. Ekkor, tavaly szeptemberben készült az alább, a bal oldalán látható kép. A volt NB I-es röplabdázó és fitneszedző Sákovics Virág vezetésével egy hónap alatt négy kilót fogyott, majd a diétát betartva, heti három edzéssel újabb három kilót leadott. Tavaly decemberben fájdalmat érzett a lábában, mint kiderült, a baleset után beépített fém miatt begyulladt. Másfél hónapot ki kellett hagynia.

Még nem edzett, amikor tavaly májusban apró csomókat találtak a pajzsmirigyében. Az orvosok eleinte azzal nyugtatták, hogy nem lesz gond. De decemberben rohamai lettek, és kiderült, ritka típusú daganata van, amely az esetek 80 százalékában ugyan jóindulatú, de az övé a maradék 20 százalékba tartozik. Januárban már háromcentis volt a tumor. A jobb pajzsmirigyét júliusban kiveszik, aztán kemoterápiára kell majd járnia. Az orvosok szerint van rá esélye, hogy teljesen felgyógyuljon.

Teljes magyar fölény a koszovói Eb-n: Mónika harmadik lett, középen az aranyérmes Závodszki Ági, jobbra az ezüstérmes Zsigmond ReginaForrás: Solymosi Márton/Pixelmester.hu

Mónikának lesz rá módja, hogy nyugodt körülmények között gyógyuljon, mert a munkahelyét épp elvesztette. A munkaadója – az egyik fővárosi nagykövetség – először elengedte a májusi koszovói Eb-re, de a felettesei később meggondolták magukat, és azt mondták, nem mehet sehová. Nem törődött vele, elutazott a versenyre, és dobogóra tudott állni.

Senki meg nem mondaná róla, de állítja, hogy amikor a színpadon pózol, úgy érzi, nincs önbizalma. A betegségéről most még alig tud valaki, az átalakulásával azonban sok embert motivált már eddig is. "Sokan nem is hitték el, hogy hat és fél hónap alatt sikerült ezt a változást elérnem. Jobban érzem magam így a bőrömben. Van, aki elengedi magát, ha születik két gyereke, pedig nem szabad, meg kell tenned, amire vágysz – nem másokért, hanem magadért. Büszke vagyok rá, hogy küzdöttem, és végig bírtam csinálni. Pedig nagyon sokat szenvedtem a műtétek és az allergiás rohamok miatt."

Mészáros Mónika legnagyobb álma e pillanatban az, hogy indulhasson az indiai WBPF fitnesz-vb-n. "Még jó, hogy júliusban lesznek a beavatkozások, mert utána el tudok kezdeni készülni. Vannak még céljaim, és soha, egy pillanatra sem fogom a küzdelmet feladni!"