Társoldalunk:

Michelisz remek rajttal lett második Argentínában

2014.08.03. 20:27

A 2014-es túraautó-világbajnokság (WTCC) első argentin futamán Michelisz Norbert a második helyen ért célba.

Michelisz Norbert (Honda) a negyedik helyről rajtolhatott az első argentin WTCC futamon, parádésan kapta el a rajtot, körbeautózta a vetélytársakat, és az első kanyarban már a második helyen fordult. 

Az élen a hazai pályán versenyző José María López (Citroën) száguldott, aki tavaly is verhetetlennek bizonyult a pályán. Michelisznek inkább maga mögé kellett figyelnie, az első helyre nem volt esélye, mögötte viszont Yvan Muller és Sebastien Loeb (mindkettő Citroën) érkezett. 

Elsősorban a négyszeres világbjnok Muller tapadt a magyar pilótára, akinek még azzal is meg kellett küzdenie, hogy a szabadedzésen nem tudott értékes tapasztalatokat szerezni, mert repülőgépük a viharok miatt késve érkezett meg Argentínába. Ennek ellenére Michelisz végig meg tudta őrizni a pozícióját, Muller komolyabb támadásig sem jutott. 

A második futamon a fordított rajtsorrend miatt Michelisz Norbert a hetedik helyről kezdi majd meg a futamot. 

A második futamon az élről induló Robert Huff (Lada) megtartotta az első helyét a rajt után, Michelisz nem tudott előrébb lépni, de nem is esett vissza, őrizte a pozícióját a Citroënek szendvicsében. 

A súlycsökkentett Ladával menő Huff nagy megkepetésre sokáig tartani tudta a vezető pozícióját, ám az első futamot is megnyerő José María López végül bedarálta, és meg is nyerte a futamot. Huff második helye így is szenzációs, a dobogó harmadik fokát pedig Yvan Muller szerezte meg. 

Michelisz Norbert végül fél másodperccel Sebastien Loeb mögött ért célba a hetedik helyen, összességében 24 pontot gyűjtött Argentínában.  

A világbajnokság összetett pontversenyének sorrendje:

1. José María López 285 pont
2. Yvan Muller 235 pont
3. Sebastien Loeb 205 pont
...
7. Michelisz Norbert 94 pont

WTCC-ben az első tíz helyezett kap pontot, 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 elosztásban.