Vágólapra másolva!
Hétfőn délután érkezett vissza Magyarországra Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki oxigénpalack nélkül mászta meg társával, Suhajda Szilárddal együtt a Kína és Pakisztán határán elhelyezkedő, 8051 méter magas Broad Peak - eredeti nevén K3 - hegycsúcsot.

"Nehéz hegy a Broad Peak, de végig jó időnk volt, és fizikailag is nagyon jó kondícióban voltunk a mászás alatt, így a csúcsot összesen 17 nap alatt, jó tempóban sikerült meghódítani" - mondta el az MTI-nek Varga Csaba hétfőn, miután gépe landolt a ferihegyi repülőtéren.

Varga Csaba felidézte, hogy július 6-án érték el a 4950 méteren fekvő alaptábort, majd július 23-án, a friss hó miatt elég nehéz körülmények között mászták meg a 8051 méter magas csúcsot.

A hegymászó szerint minden 8000 méteres hegy meghódítása nagy feladat. "Itt főleg az volt a nehéz, hogy miután elértük a 7800 méteres magasságot, egy hegygerincen keresztül még hosszan kellett mászni több emelkedőn és lejtőn keresztül felfelé. Van, ahol nagyon keskeny az út, és emiatt elég veszélyes volt" - hangsúlyozta.

Varga elmondta: a 7050 méteren elhelyezkedő 3-as táborból indított csúcstámadás közben nehézséget jelentett, hogy a frissen leesett hó elfedte az utat, és kötelek sem voltak kifeszítve, ezért a bolgárokkal, a németekkel és a lengyelekkel együtt egy nagy csapatot alkotva közös erővel taposták ki az utat a veszélyesebb részeken.

"Velük az alaptáborban találkoztunk, ahova mi érkeztünk meg utolsóként, és ehhez képest az elsők között értünk fel a hegycsúcsra" - tette hozzá a hegymászó.

A Broad Peaket július 23-án, helyi idő szerint kora délután érték el hat másik hegymászóval együtt. "Fent a hegycsúcson majdnem egy órát töltöttünk el, fotózgattunk, videókat készítettünk és gyönyörködtünk a kilátásban" - jegyezte meg.

A hegymászó, aki immár második 8000-es csúcsát hódította meg, azt is elmondta, hogy az expedíció jó felkészülést jelent egy másik hasonlóan magas hegy megmászására. Támogatástól is függ, de Varga Csaba jövőbeli tervei között szerepel a K2 meghódítása, amelyre még nem jutott fel magyar hegymászó.

A Broad Peaket először 1957. június 9-én mászta meg egy osztrák expedíció. A magyarok közül 2000. július 31-én Ács Zoltán és Mécs László (Explorers), majd 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (Magyarok a világ nyolcezresein) mászták meg a csúcsot, amely az igen meredek és viszonylag hosszú, 8000 méter fölötti magasságú csúcsgerincen közelíthető meg.