Társoldalunk:

Tudjuk, mikor döntenek Pistoriusról

2014.08.08. 17:43

A vád "ténybeli tévedéseire" igyekezett rámutatni pénteken, Oscar Pistorius perének 41. tárgyalási napján a barátnője meggyilkolásával vádolt dél-afrikai paralimpikon védője.

Barry Roux ügyvéd azzal érvelt, hogy Pistorius veszélyben érezte magát, amikor 2013. február 14-én az ajtón keresztül agyonlőtte a fürdőszobában tartózkodó 29 éves Reeva Steenkampot, és a rendőrség szakszerűtlenségére hivatkozott, amely a tetthely lefényképezése előtt több tárgyat is elmozdított a házban. Azt is kifogásolta, hogy a nyomozást vezető főfelügyelőt, a később tisztségéről lemondott Hilton Bothát nem hallgatták meg tanúként.

Előző nap Gerrie Nel ügyész azt hangsúlyozta, hogy a pár összeveszett a Valentin-nap éjszakáján, és Pistorius dühromában lőtte le a barátnőjét. Azt indítványozta, hogy előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés vádjában marasztalják el a sportolót. Ebben az esetben a bíró 25 évi szabadságvesztést is kiszabhat rá. Amennyiben a bíró a védelem feltevését fogadja el, amely szerint Pistorius azt hitte, hogy betörő van a házban, akkor is gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell elítélni, mert anélkül lőtt emberre, hogy közvetlen veszélyben forgott volna – érvelt az ügyész.

Bár egy igazságügyi orvosi szakvélemény szerint a 27 éves sportoló felelős a tetteiért, és nem szenved általános szorongásban, mint ahogyan azt a védelem által felkért szakértő állította, Barry Roux ügyvéd továbbra is kitart amellett, hogy a kiskorában mindkét lábán térd alatt amputált férfi fogyatékossága miatt túlérzékeny.

Thokozile Masipa bíró szeptember 11-ére tűzte ki az ítélethirdetés időpontját. Korábban arra lehetett számítani, hogy augusztus végén megszületik az ítélet. A per március 3-án kezdődött.