Vágólapra másolva!
Háromezer embert befogadó multifunkcionális csarnok épülhet 2017-re állami beruházásban Tatabányán - ismertette Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő és Schmidt Csaba (Fidesz) polgármester az építkezés helyszínén, az Olimpikon úton tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Bencsik János elmondta, hogy az élményfürdő szomszédságában megvalósuló létesítmény a bajnoki kézilabda-mérkőzések lebonyolítása mellett korosztályos világversenyek, valamint koncertek, gazdasági vásárok megtartására is alkalmas lesz.

A múlt héten megszületett határozatban a kormány a csarnok tervpályázatára 336 millió forintot biztosított. A fejlesztés a Nemzeti Sportközpontok beruházásában valósul meg. A tervezésre nyílt pályázatot írnak ki, a létesítményt 2017 áprilisában szeretnék átadni.