Vágólapra másolva!
Az irányítólegendák közül Aaron Rodgers hősiesen sántikálva győzelemre vezette a Green Bayt, míg Peyton Manning gyenge napot fogott ki, nélküle pedig esélytelen volt a Denver a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság, az NFL főcsoportelődöntőjében.

A Nemzeti főcsoport (NFC) elődöntőjében a Green Bay a Dallast fogadta, ez a párosítás pedig mindkét csapatnak kedvezett papíron, hiszen a Packers az alapszakaszban mind a nyolc hazai meccsét, a Cowboys pedig mind a nyolc idegenbeli bajnokiját megnyerte. Az első negyedben mindkét klasszis irányító villant egyet-egyet, a sérülten játszó Aaron Rodgers a Green Baynek szerzett vezetést egy TD-passzal, majd Tony Romo ugyanígy egyenlített.

A második negyedben sem dőlt el a játék, a nagyszünetben 14-13-ra vezetett a Dallas. Ezt követően azonban a Green Bay akarata érvényesült, egy touchdownt még összehozott a Cowboys, de Rodgers a már meglévő egy TD-passz mellé kiosztott még kettőt (az utolsó tíz dobása hibátlan volt), így a Packers 26-21-re nyert, és 1967 óta először tudta legyőzni a Dallast a rájátszásban.

Rodgers hős lett a nézőcsúcsban és a mínuszokban Forrás: AFP/Al Bello

A találkozót 79 704 néző látta a mínusz 5 fokban, ez pedig új nézőcsúcs a Lambeau Fielden. A főcsoport döntőjében a Packers Seattle Seahawks ellen játszik idegenben.

Az Amerikai főcsoport (AFC) második elődöntőjében Peyton Manning, az Indianapolis egykori legendás irányítója a Denver színeiben fogadta volt csapatát, és egy touchdownpasszal gyorsan jelenlegi csapatát juttatta előnyhöz. Utána azonban nem sok babér termett a liga valaha élt egyik legjobb irányítójának, utóda, Andrew Luck ugyanis lubickolt a Coltsnál. Sorban adta a jobbnál jobb passzokat, és a nagyszünetben 14-10-re vezettek a vendégek.

Előttem az utódom, Manninget most legyőzte Luck Forrás: AFP/Justin Edmonds

Luck két TD-átadásával és 265 passzolt yardjával végül 24-13-as győzelemre vezette az Indianapolist Denverben, így várhajta a New England Patriots elleni főcsoportdöntőt. A rájátszásban eddig Luck passzolta a legtöbb yardot, 641-et.