Társoldalunk:

A magyar sport egész jól járt a bevándorlókkal

2015.01.13. 17:14

Idejöttek a sportból pénzt keresni, aztán válogatottak lettek, talán még Orbán Viktor is tapsolt nekik. Mit adtak nekünk a külföldiek?

Orbán Viktor miniszterelnök nagy vihart kavart azzal a kijelentésével, amely szerint a gazdasági bevándorlás rossz dolog, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai országokra. Sokan sok oldalról megközelítve elemezték már Orbán szavait, mi most azt néztük meg, mit tettek hozzá a magyar sporthoz azok a külföldiek, akik miután ideköltöztek, úgy döntöttek, hogy magyar színekben versenyeznek.

Janics többszörös olimpiai bajnok

Az élre kívánkozik a kajakos Janics Natasa, aki a 2000-es sydneyi olimpián még jugoszlávként lett negyedik, de már abban az időben is Magyarországon edzett, 2002-ben pedig a szerb szövetség engedélyével már magyar színekben nyert aranyérmet a vébén a négyes tagjaként 200 méteren.

A magyar állampolgárságot 2004-ben szerezte meg, és még abban az évben duplázott az athéni olimpián, 500 méteren egyesben és Kovács Katalinnal párban is győzött. A Janics, Kovács páros Pekingben megvédte a címét, 2012-ben Londonban pedig ezüstöt szerzett.

Megszokott kép: Janics Natasa ünnepel a célbanForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Janicsnak összesen hat érme van az olimpiákról, és ez a szám még nőhet, ha ki tud harcolni magának egy helyet a riói csapatban. 2012-ben még úgy tűnt, visszatér a szerbekhez, végül hosszas huzavona után elállt a szándékától, és 2013-ban minden visszatért a régi kerékvágásba, az Eb-n négyesben és párosban is aranyérmes lett.

Raduloviccsal érmeket nyertünk

A honosított sportolók közül a legtöbben a kéziválogatottakban fordultak meg, például a női csapat kifejezetten nagyot húzott Radulovics Bojana megszerzésével. A szabadkai születésű játékosra még a zalaegerszegi Caola SE-ben figyelt fel a Dunaferr, és 1995-ben szerződtette.

Az 1999-es vb után vetődött fel először, hogy a világklasszis jobbátlövő a jugoszláv helyett a magyar válogatottban játsszon. 2000. július 25-én mutatkozott be, Franciaország ellen. Klubszinten BL- és EHF-kupa-győztes lett, a válogatottal olimpiai és világbajnoki ezüstérmet, illetve Eb-bronzot nyert – mindhárom tornán ő lőtte a legtöbb gólt –, 2003-ban pedig őt választották a világ legjobbjának.

Radulovics Bojana neve garancia volt a gólokraForrás: MTI/Kovács Anikó

Szintén tagja volt a 2003-as vb-ezüstérmes, a 2004-es olimpiai ötödik és a 2004-es Eb-bronzérmes csapatnak az orosz születésű Sirina Irina, aki a Zalaegerszegben, a Vasasban, a Győrben, a Dunaújvárosban és a Kiskunhalasban is védett.

Pérez és Diaz Veszprémje

A férfiaknál jóval több honosított szerepelt a válogatottban. Az első kettő, Zubjuk Igor és Zsitnyikov Jurij még az 1990-es évek elején érkezett Veszprémbe a CSZKA Moszkvától. Őket követte Kuzmicsov Szergej (Dunaferr), majd a veszprémi Pérez Carlos és Diaz Ívo. 2004 májusában pedig az azóta tragikusan elhunyt Vladimir Rivero Hernández, a 191-szeres kubai válogatott kapus is magyar állampolgár lett, és egykori honfitársaival együtt szerepelt is Skaliczki László csapatában. Szerbiából Eklemovics Nikolát és Puljezevics Nenadot érdemes megemlíteni, a veszprémi irányító és a szegedi kapus is nagy közönségkedvenc volt.

Az említett játékosok közül a legmeghatározóbb szerepet a csak Csárliként emlegetett Pérez töltötte be, aki 1997 és 2013 között játszott a Veszprémben. A csapat nyert vele KEK-et, 14 magyar bajnoki címet és 12 Magyar Kupát, a BL-ben pedig kétszer az elődöntőig és egyszer a döntőig is eljutott.

Pérez Carlos a Veszprémnek és a magyar válogatottnak is hosszú évekig volt meghatározó játékosaForrás: MTI/Jonas Ekstromer

Pérez a válogatottban 2002-ben mutatkozott be, 2004-ben és 2012-ben is tagja volt az olimpián negyedikként záró csapatnak, volt vb-gólkirály, négyszer választották itthon a legjobb játékosnak. (Ebben az összeállításban nem vettük figyelembe a határon túli magyarokat, így az egyaránt külföldi állampolgárnak született Ilyés Ferencet, Vadkerti Attilát, Mátéfi Esztert vagy Kovacsicz Mónikát sem.)

Dzunicsból bajnok edző lett

Dzunics Braniszlav több mint húsz éve szereplője a magyar kosárlabdának. A szerb származású hátvéd 1993-ban, 29 évesen került Magyarországra, és Zalaegerszegen egyből nagy kedvenc lett. A ZTE-vel kétszer volt bajnoki ezüstérmes, egyszer kupát nyert, aztán Szombathelyre igazolt, ahol szintén döntőt játszott.

A bajnoki cím végül 2004-ben, a Kaposvár játékosaként jött össze neki, majd ugyanebben az évben a kupát is behúzta. A magyar válogatottban 38 évesen mutatkozott be, aztán 41 évesen visszavonult, de maradt a sportágban, edzőként a Paksból és a Fehérvárból is bajnokot csinált.

Dzunics most már edzőként dolgozik a magyar kosárlabdáértForrás: MTI/Bugány János

Játszott a magyar válogatottban honosított amerikai is, Trotter Obie kétszeres bajnok és kétszeres MK-győztes volt a Szolnokkal, és tagja volt annak a csapatnak, amely bejutott az EuroChallenge Kupa négyes döntőjébe. A 30 éves irányító jelenleg Görögországban játszik.

A nyári Eb-selejtezőkön is volt egy honosított magyar válogatott, a szintén amerikai Jermaine Thomas megfordult Dombóváron, a MAFC-ban, Körmenden és Sopronban is, és mindenhol meghatározó ember volt.

A női válogatott is amerikai kosarassal erősített, Allie Quigley három szezont húzott le Pécsen, majd 2012-ben kapta meg az állampolgárságot. 2014-ben őt választották az amerikai női bajnokság, a WNBA legjobb cseréjének. Krivacsevics Tijanát is megemlíthetjük, ő egyéves volt, amikor édesapja a Vajdaságból Magyarországra költözött, és hiába hívta az erősebb szerb válogatott, ő a magyar csapatot választotta.

Ondrejcik az A csoportos vb-n is ott volt

Jégkorongban elég hosszú a magyar állampolgárságú külföldiek listája. Több Felvidékről - Sille Tamás, Sikorcin Ladislav - és Erdélyből - Csibi József, Rajz Attila, Rajz Tamás, Sándor Szilárd, Bartalis István, Sofron István - származó hokis is szerepelt a válogatottban, de az A csoportba feljutó csapatnak tagja volt Holéczy Roger és Ennafatti Omar is. A Chicagóban született Holéczynek mindkét szülője magyar, a torontói Ennafattinak édesapja marokkói, édesanyja magyar.

Szintén tagja volt a 2008-ban a szapporói vébén a feljutást kiharcoló csapatnak Vaszjunyin Artyom, akinek édesapja, Oleg 1990-ben a Jászberényi Lehelnél részese volt a klub első és egyetlen bajnoki sikerének, Artyom pedig már itt született. A lőcsei születésű, a magyar állampolgárságot 2006-ban megszerző Ondrejcik Rastislav hosszú éveket húzott le Fehérváron, 2009-ben ott volt az A csoportos vébén, jelenleg pedig az U18-as válogatott edzője. Szintén szlovákból lett magyar válogatott a csatár Dubek Vladimir és a kapus Sevela Peter.

Miriuta és Leandro összesen 20-szor volt válogatott

A futballban is volt már példa honosításra, a román Miriuta Vasile itthon a Győr, a Fehérvár és a Fradi támadásainak is fazont szabott, aztán Vincze Ottóval és Sebők Vilmossal együtt szerepelt a Cottbusszal a Bundesligában, kilenc meccsen pedig a magyar válogatottban is megmutatta, mit tud. A Puskás Ferenc 75. születésnapján rendezett, spanyolok elleni meccsre időzítette egyetlen válogatott gólját.

Miriuta Győrben játékosként már megfordult, most edzőként vágyik sikerekreForrás: MTI/Krizsán Csaba

Tizenegy meccset tudott le a magyar válogatottban a brazil származású Leandro de Almeida. Az NB I-ben az MTK színeiben debütált, aztán a Haladás következett, majd elvitte a Fradi, mellyel bajnoki aranyat és két Magyar Kupát nyert. Magyarországi pályafutását a Debrecenben fejezte be, a Lokival kétszer volt bajnok, egyszer kupagyőztes, 2010 óta pedig Cipruson légióskodik.

Röplabda, sakk, pingpong

Röplabdában a korábbi vb-ezüstérmes feladó, a perui Raquel Chumpitaz három Európa-bajnokságon is szerepelt a magyar csapat tagjaként. A listát lehetne folytatni az egyéni sportolókkal, köztük a vietnami származású sakkozónővel, Hoang Thanh Tranggal, a kínai származású pingpongossal, Li Binnel, az orosz származású műkorcsolyázóval, Zavozin Maximmal vagy a horvát származású síelővel, Dalibor Samsallal, akit csak Mister Outnak hívnak, mert ő csúszott ki a legtöbbször a versenyeken.